Létrehozva: 2018.10.05.

Vakon is legyőzte világhírű ellenfelét a magyar sztár

Torghelle Sándornak úgy kellett úsznia, hogy a szemüvege szinte végig a szájában volt. Ám így is sikeresen megelõzte Ericet, az angolnát.

Nem akármilyen versennyel ért véget a budapesti úszó világkupa nyitónapja Budapesten: csütörtök este magyar sportsztárok és Eric, az angolna mérték össze a tudásukat.
A jellegzetes becenevű egyenlítői-guineai úszó azzal vált ismertté, hogy 2000-ben, a Sydney-i olimpián vált híressé, alig tudta gyorsúszásban teljesíteni a 100 méteres távot.

A futamot Baji Balázs nyerte, de Torghelle Sándor sem vallott szégyent, neki is sikerült megelőznie híres-hírhedt ellenfelét. Az MTK futballistája aztán elárulta, vakon kellett leúsznia 100 métert a medencében.

„Pont a verseny előtt mondtam Balázsnak, hogy csak őt fogom figyelni, de igazából nem láttam semmit, mert az úszószemüvegem a számban landolt, úgy úsztam, hogy az ott volt végig” – árulta el a 42-szeres válogatott játékos az M4 Sportnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Olaszország válaszolt Macron őrült, világháborús tervére

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség