Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.24.

Király Gábor kiállítása miatt bűnhődhet a magyar játékvezető

A Haladás kapusának kiállítása miatt is kerülhet bajba Karakó Ferenc.

Legkésőbb ősztől szinte biztosan lekerül a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) játékvezetői listájáról Karakó Ferenc – értesült erről a csakfoci.hu. A 36 éves játékvezető nemrégiben a Haladás kapusának, Király Gábornak a kiállítása miatt került középpontba.

A 2016 óta FIFA-bíró Karakó információink szerint azt írta a Ferencváros-Haladás mérkőzés jegyzőkönyvébe, hogy Király az édesanyját szidalmazta. Több tárgyalást követően azonban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága Király Gábornak adott igazat, aki elmondta, hogy semmilyen káromkodás nem hangzott el a szájából.

Ez az eset példa legyen arra, hogy ki kell állnunk az igazunk mellett! Példa legyen arra, hogy a mérkőzés jegyzőkönyvének összhangban kell lenni a valóságban történtekkel

– írta az esetről Király Gábor saját honlapján.

Karakónak ezen kívül is voltak korábban vitatott ítéletei az NB I-ben. A fiatal játékvezető sorsa lényegében már eldőlt a csakfoci.hu szerint, szeptemberben válhat hivatalossá, hogy nincs rajta a következő szezonban működő FIFA-névsorban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras