Létrehozva: 2019.12.24.

Így köszönte meg Guardiola az „embertelen” karácsonyt

A csapat menedzsere szerint túl sűrű a klub karácsonyi programja, az ünnepi menüt is csak edzések között fogyaszthatják majd el.

Gúnyosan megköszönte a sűrű karácsonyi programot az angol fociszövetségnek a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola. 48 órán belül két bajnokit játszanak.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Panaszkodik a minden eddiginél sűrűbb karácsonyi Premier League-programra a Manchester City. Bár már megszokhattuk, hogy az angolok végigfocizzák az ünnepeket, idén több csapat is 48 órán belül két meccset játszik a héten.

„Írtam levelet a szövetségnek, amelyben megköszöntem a programot, és leírtam, mi majd a két meccs között fogyasztjuk el az ünnepi menüt” – szúrt oda a szervezőknek a City menedzsere, Pep Guardiola, akinek csapata pénteken a Wolves otthonába látogat, majd vasárnap a Sheffieldet fogadja.

A két bajnoki kezdési időpontja között csupán 46 óra és 15 perc telik el.

„Edzünk 23-án és 24-én. A 25. szünnap, majd 26-án már edzés, pénteken pedig meccs” – árulta el a csapat programját a katalán szakember. Játékosa, Kevin De Bruyne úgy fogalmazott: embertelen ilyen sűrűn futballozni.

A Citynél egyébként csak négy csapatnak sűrűbb a programja, a legrosszabbul a Wolverhampton járt, amely 44 óra és 45 perc eltéréssel játszik két bajnokit – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség