Létrehozva: 2019.12.12.

Kislánynak küldött fotót intim testrészéről a világsztár: Igen, arról

Vizsgálat indult az Európa-bajnok sportoló ellen, de az edzőit is súlyos vádakkal illetik.

Durva vád Morgan Ciprés ellen: a USA Today értesülése szerint a 28 éves Európa-bajnok műkorcsolyázó szexuálisan zaklatott egy kislányt.

Januárban Eb-aranyat nyert partnerével, Vanessa Jamesszel
Fotó: AFP

A francia sztár állítólag a nemi szervéről küldött fotókat a hivatalos Instagram-profiljáról. A cikk szerzője látta a két képet, amelyeket Ciprés 2017. december 3-án küldött az akkor 13 éves lánykának, miután egy floridai edzésén megismerkedtek a jégcsarnokban.

Ciprés szerint csak vádaskodnak ellene
Fotó: AFP

A botrány miatt privátra állított közösségi oldalon több mint 43 ezer követője van a korisnak. A látogatóknak most csak annyi látszik, hogy a profilképén félmeztelenül, kidolgozott felsőtesttel pózol.

A lány sokáig titkolta a történteket, végül a pszichológusa és egy tanára segítségével derültek ki. Azt azonban megtagadta, hogy a rendőrségnek beszéljen a titkáról.

Az amerikai lap szerint Ciprés edzői, a korábbi olimpikonok, John Zimmerman és Silvia Fontana elérték a kislány családjánál, hogy ne hozzák nyilvánosságra az ügyet. Sőt, az áldozatot hetekig győzködték arról, hogy ő a hibás. Hangsúlyozták, hogy amilyen csinos, hozzá kell szoknia a férfiak érdeklődéséhez, és hogy úgysem hinne neki senki, ha előhozakodna a sztorijával. Ráadásul ha mégis ezt tenné, számolnia kell a sztár népes francia rajongótáborának rá zúduló gyűlöletével. Zimmermann és Fontana mindenesetre visszautasították ezeket a vádakat.

„Nincs mit mondanom erről a vádaskodásról”

- reagált Ciprés, akinek ügyében a Center for SafeSport, egy szexuális visszaélésekkel foglalkozó független szervezet vizsgálódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak