Létrehozva: 2020.03.22.

Üzent a magyar edző, elvállalná az NB I-es csapat irányítását

A jelenleg kispad nélküli Horváth Ferenc lehet az egyik jelölt a Honvéd kispadjára.

Csütörtökön bontott szerződést a Honvéd az olasz Giuseppe Sanninóval, a Nemzeti Sport információ szerint pedig a korábbi magyar kapitány, Bernd Storck mellett Horváth Ferenc lehet a befutó a megüresedett kispadra.

Horváth Ferenc
Fotó: MTI

A 46 éves Horváth Ferenc legutóbb a Haladást irányította, korábban pedig a Honvédban nevelkedett.

„Olvastam, az én nevem is szóba került Kispesten, de engem senki sem keresett meg. Igaz, arról is olvastam valahol, hogy a szenzációt Bernd Storck érkezése jelentené. Úgy tűnik, némelyek akkor is a német ropit akarják levenni a polcról, amikor a Nógrádi köztudottan finomabb… Szerintem a magyar termék is lehet annyira ízletes, mint a külföldi, de ez csak az én véleményem. Mindenesetre készen állok a munkára. Egyéves pihenőt terveztem, nagyjából le is telt ez az idő, rajtam nem múlik a folytatás. Túl vagyok egy műtéten, amióta a családommal karanténba vonultunk, három fiúval vagyok itthon – ha velük elbírok, jöhet bármi! Nem dőlök a kardomba, ha nem kellek Kispesten, ha mégis, akkor itt vagyok” - mondta el Horváth Ferenc a Nemzeti Sportnak.

A Honvéd a 6. helyről várja az NB I folytatását.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát