Létrehozva: 2020.09.14.

Szilágyi Áron váratlan döntést hozott a pályafutásáról

Olimpiai bajnokunkat lepte meg a legjobban a Vasas-elnök felkérése. Folytatja a vívást, de...

Szilágyi Áron a versenyzés mellett a Vasas vívószakosztályának elnökeként is tevékenykedik a jövőben – jelentette az MTI. A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a 2024-es olimpiáig elsősorban még élsportolóként tervez, de emellett mostantól új szerepkörben is próbálja segíteni a Vasas vívószakosztályát.

Fotó: MTI

„Engem talán még jobban meglepett, amikor Markovits László az egyik beszélgetésünk során felvetette, hogy nem lenne-e kedvem ilyen formában bekapcsolódni a szakosztályi munkába”

- mondta a Vasas elnökével folytatott megbeszéléséről Szilágyi, aki Londonban (2012) és Rióban (2016) is olimpiai aranyérmet nyert kardvívásban.

„Végül rövid gondolkodás után igent is mondtam, hiszen több mint húsz éve vagyok a Vasas sportolója, második otthonom a Kovács Pál Vívócsarnok, így aztán örömmel próbálom meg egy új szerepben is segíteni a szakosztályt. Korábban is úgy álltam hozzá, hogy szívesen maradnék a sport világában az aktív versenyzés után, és úgy érzem, a szakosztályelnöki tisztség egy jó belépő és egyfajta próba lehet ezen a téren, mind a Vasas, mind saját magam számára. Az a célom, hogy a jövőben az eredményeim mellett más területeken is hozzá tudjak tenni a vasasos vívósikerekhez.”

Szilágyi Áron elmondta: az elhalasztott tokiói olimpiával összhangban a napokban írta alá 2021-ig meghosszabbított szerződését a Vasassal. Utána a 2024-es párizsi olimpiáig szeretné folytatni a vívást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség