Létrehozva: 2020.10.07.

Óriási előrelépés: megtörte a csendet Schumacher menedzsere

Végre van minek örülnie az évek óta nagyon nehéz időket élő családnak.

A nürburgringi Eifel Nagydíj pénteki szabadedzésén bemutatkozik a Forma-1-ben Mick Schumacher.

Sabine Kehm és Mick Schumacher 2017-ben
Fotó: AFP

A 2013-as súlyos síbalesete óta ápolásra szoruló, hétszeres világbajnok Michael Schumacher 21 éves fia egy Alfa Romeót tesztelhet, és minden bizonnyal ennél az istállónál versenyezhet a 2021-es szezonban. A nagy szintlépéssel kapcsolatban most megszólalt Sabine Kehm, aki korábban Mick édesapjának is a menedzsere volt, az utóbbi években pedig elsősorban a családfő állapotát gondosan titkoló hozzátartozók sajtóügyeit intézi.

Michael Schumacher és Sabine Kehm 2001-ben
Fotó: AFP

„Egyszerűen őrülten örülök a sikerének. Ez egy szuper megerősítés, ami mutatja: Mick mindent jól csinált eddig. A teljesítményével érdemelte ki ezt a lehetőséget”

- mondta Kehm boldogan a német RTL interjújában.

Az 55 éves kommunikációs szakember Mick Schumacher legszűkebb segítői köréhez tartozik. Nagy része van a „kis Schumi” látványos előretörésében.

„Elsősorban Corinna (Michael Schumacher felesége, Mick anyja – a szerző) az, akinek óriási szerepe van mindebben. Mindig ott van Micknek, rendkívüli módon támogatja a fiát mindabban, amit csinál. (...) Mindenek előtt Corinna a legfontosabb számára, de Peter Kaiser (a legendás apától 'örökölt' tanácsadó – a szerző) és a fizioterapeutája, Kai szerepe is elengedhetetlen. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk rá. Ez egy csapat, mindannyian évek óta barátok is vagyunk, és természetesen valamennyiünk számára fontos, hogy Mick most megteszi ezt az újabb lépést. Ez a legfontosabb”

- mondta Sabine Kehm, hangsúlyozva: a fiatal, sokra hivatott autóversenyző rengeteget tanulhat a következő napokból, beleszagolva a légkörbe, megismerve az embereket és az F1 belső történéseit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban