Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.08.

Óriási magyar siker, Szabó Tünde komoly feladatot kapott

A beválasztás után meg is szólalt a korábbi kiváló úszó.

Az Európai Úszószövetség (LEN) online tisztújító kongresszusán megválasztották a szervezet egyik alelnökének Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt. Az olimpiai ezüstérmes úszó Gyárfás Tamást váltja, aki 16 évig töltötte be a posztot. Ő a LEN tiszteletbeli tagja lett.

Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

„Óriási megtiszteltetés és elismerés ez számomra és természetesen a magyar vizes sportágak számára” – mondta az államtitkár, egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó. „Magyarország mindig is fontos szerepet játszott az európai úszósportban, mi rendeztük az első Európa-bajnokságot 1926-ban, rekordot jelentő, hatodik alkalommal leszünk házigazdák jövőre, és ezek csupán a legrangosabb események voltak számtalan más, emlékezetes viadal mellett. Sportdiplomatáink mindig is fontos pozíciókat töltöttek be, Gyárfás Tamás az elmúlt tizenhat esztendőben rendkívül sikeresen képviselte a magyar érdekeket – ezentúl rám hárul ez a feladat, de őszinte várakozással nézek ezen új kihívás elé. Ami igazából nem is kihívás, hiszen egykori úszóként, a sportág elkötelezettjeként minden, LEN-alelnökként töltött pillanat tartalmasnak és örömtelinek ígérkezik. Úgy gondolom, kiemelkedően sikeres négy esztendő vár ránk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése

OLDALVONAL

Van rajta bugyi? A medence szélén fotózták az egzotikus szépséget