Létrehozva: 2020.11.22.

Szoboszlai Európa legjobbjai között, világsztárokat is megelőzött

A Real Madrid klasszisa is a magyar sztár mögött végzett a rangos szavazáson.

Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályása a nyolcadik helyen végzett a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgónak járó Golden Boy-díj szavazásán – számolt be róla az MTI.

Az olasz Tuttosport című szaklap szombaton tette közzé a végeredményt, amely szerint a Salzburg korábbi, a Borussia Dortmund jelenlegi játékosa, Erling Haaland végzett az élen. A norvég futballista az előző idényben negyven mérkőzésen 44 gólt szerzett, a mostani szezonban 11 meccsen 11 találatnál jár.

Szoboszlai Dominik (fehér mezben) előkelő helyen végzett
Fotó: MTI

A második a Barcelonát erősítő spanyol Anssumane Fati, a harmadik pedig a Bayern Münchenben szereplő kanadai Alphonso Davies lett.

A nyolcadik helyezett Szoboszlai az előző évadban osztrák bajnok és kupagyőztes volt, az élvonal legjobb játékosának választották, a magyar válogatottban pedig győztes gólt szerzett az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A Golden Boy-díjat korábban olyan futballisták nyerték el, mint Lionel Messi (2003), Wayne Rooney (2004), Mario Götze (2011), vagy Kylian Mbappé (2017).

A 2020-as élmezőny: 1. Erling Haaland (Borussia Dortmund, norvég) 302 pont 2. Anssumane Fati (FC Barcelona, spanyol) 239 3. Alphonso Davies (Bayern München, kanadai) 226 4. Jadon Sancho (Borussia Dortmund, angol) 80 5. Eduardo Camavinga (Rennes, francia) 50 6. Dejan Kulusevski (Juventus, svéd) 41 7. Phil Foden (Manchester City, angol) 36 8. Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg, magyar) 13 9. Bukayo Saka (Arsenal, angol) 13 10. Vinícius Júnior (Real Madrid, brazil) 9

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet