Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.13.

„Majdnem belehaltam” – brutálisan megkínozta a koronavírus Gulácsiék csapattársát

Elvileg már játszhatna, de hetek óta nem terhelhető a betegség utóhatásai miatt.

Salzburgban Szoboszlai Dominik csapattársa volt, nyár óta pedig már Lipcsében, Gulácsi Péter és Orbán Willi oldalán focizik a dél-koreai Hvang Hicshang. Azaz csak focizna, ugyanis az amúgy fáradhatatlan, nagy munkabírású 24 éves támadó hetek óta nem is edzhet a korábbi koronavírus-megbetegedése miatt.

Nagyon megviselte a betegség
Fotó: AFP

Hvang két hétig volt karanténban a fertőzés miatt, de a „szabadulása” óta újabb hetek teltek már el, mégsem számíthat rá Julian Nagelsmann vezetőedző.

„Az összes tünet jelentkezett rajta, szó szerint azt mondta nekem: 'Az első hét napban majdnem meghaltam'. És még mindig nincs jól. Ha túl korán kezd újra edzeni, az veszélyes lehet a szervezetére, elsősorban a szívére. Úgyhogy ajánlott az óvatosság”

- mondta játékosáról a német Bundesliga-élcsapat szakvezetője.

Hvang novemberben, a dél-koreai válogatottól érkezett vissza betegen Ausztriába. Idén már biztosan nem játszhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése