Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.21.

Merkely Béla elárulta, ennyi fertőzött van a budapesti Eb-n

Az orvos és csapata naponta ellenőrzi a résztvevőket.

Eddig 14 ezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon – többek között erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az esemény 350 fős egészségügyi csapatának irányítója pénteken az M4 Sport Sporthíradójában.

„A várakozásoknál is jobban alakulnak a dolgok” – értékelte az eddigi napokat a szakember. „Ne felejtsük el, hogy minden idők legnagyobb versenybuborékját hoztuk létre. Ez egy háromrétegű buborék, amelynek belsejében, a legvédettebb helyen maguk a sportolók vannak, s összesen 3700 fő tartózkodik benne.”

Fotó: Facebook

Ahogy fogalmazott, ahhoz, hogy ezt a fajta biztonságot garantálni tudják és olyan magyar sikereknek lehessen örülni, mint amilyeneket eddig szállítottak a hazai versenyzők, mostanáig 14 ezer PCR-vizsgálatot végeztek el, és az Eb végéig ez a szám felmegy majd nagyjából 18 ezerre.

„Fontos főpróba ez Tokió előtt, hiszen az lesz majd természetesen a legnagyobb buborék. Az itt felhalmozott tapasztalatokat próbáljuk majd továbbadni a tokiói verseny lebonyolítóinak” – tette hozzá.

Mint mondta, eddig két pozitív esetet regisztráltak, az érintetteket a szabály szerint karanténba helyezték, gyógyulnak, az állapotuk megfelelő.

A járványügyi helyzet rendkívüli mértékben javul, nagyban csökken az aktív fertőzöttek száma, és a kórházak intenzív osztályain is kevesen vannak – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János hangsúlyozta: úgy tűnik, hogy hamarosan vége lesz a harmadik hullámnak.

Arra a kérdésre, hogy mennyire kell félni a vírus mutánsaitól, a főorvos azt mondta: Nagy Britanniából kell kiindulni, ahol 50-60 százalékos átoltottságnál megjelent az indiai mutáns, és bár kisebb gócokban felütötte a fejét, nem terjedt tovább betegség.

A főorvos azt mondta, hogy a gyermekvállalásra készülők minél hamarabb oltassák be magukat, akár mindkét oltással, és utána két-három hónappal nyugodtan jöhet a várandósság. Ha valaki az első oltása után esik teherbe, akkor a másodikkal várja meg terhessége harmadik-negyedik hónapját. Szabály, hogy három hónapos terhességtől fel lehet venni mindkét oltást – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy nemrégiben megjelent egy tanulmány, amely szerint az oltások keveréséből előny származhat. Az első hírek arról szóltak, hogy két oltást keverése esetén a reakciók erősebbek, de a legújabb hírek szerint egy AstraZeneca-oltást követő Pfizer-oltással nagyobb védettséget lehet elérni, mint két AstraZenecával. Ez még ellenőrzés alatt áll, de várható, hogy ezeket az oltásokat majd keverik – mondta Szlávik János.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése