Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.18.

Szomorú nap a magyar sportban, Benedek Tibor halála után is segít

Egy éve hunyt el a világklasszis pólós, akinek a tanítványa most a riói olimpiáért harcol.

Szomorú nap, éppen egy éve hunyt el Benedek Tibor, akinek halála után is rengeteget köszönhet a magyar vízilabdázás. Évtizedekig óriási hatással volt a magyar pólóra. Sőt, a fájdalmasan fiatalon, 47 évesen elhunyt kiválóság munkája halála után is segíti a sportágat. A háromszoros olimpiai bajnok kiválóság utolsó utolsó éveiben óriási munkát végzett Újpesten.

Fotó: Sulyok László

Híres volt arról, hogy előbb szakmai igazgatóként, majd vezetőedzőként elsősorban a fiatalokra ügyelt. A tizenéves gyerekek nap mint nap igazi legendától leshették el a sportág csínját-bínját, s többen komoly jövő előtt állnak. Közülük ketten már tinédzserként bekerültek Märcz Tamás keretébe, Vigvári Vendel és Konarik Ádám éppen a nyáron igazoltak el Újpestről, Vigvári a Fradihoz, Konarik Szolnokra került. Konarik idén bajnok és Európakupa-győztes lett a Szolnokkal, most pedig a válogatott bő keretében harcolhat a tokiói részvételért. Állítja, Benedek nélkül sem ő, sem kortársai nem tartanának most itt.

Konarik Ákos
Fotó: Nemzeti Sport

Azt hiszem, mi megfogtuk az Isten lábát azzal, hogy a Mester lett az edzőnk az utolsó másfél-két évben. Amikor azt kérdezik tőlem, hogy mi volt a csapatunk teljesítményének a kulcsa, első helyen mindenképpen őt emelem kinyilatkozta korábban a vlv.hu-nak Konarik. – Mi olyan társaság voltunk, vagyunk, amelynek tagjai iszonyatosan szeretnek vízilabdázni. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de szerintem rettentően fontos, hogy egy csapat tagjai élvezzék és szeressék azt, amit csinálnak. Mi nagyon sokat edzettünk a Benedekkel is, ha az előre meghatározott óraszámot nézzük és nagyon sokszor ott maradtunk még a hivatalos edzés után is a medencében lőni, passzolni, taktikát gyakorolni, nyújtani.”

Konarik pontosan tudja, mennyire nehéz dolga lesz, ha be akar kerülni az olimpiai csapatba. Ezekben a hetekben azért is dolgozik, hogy a 19-ből ott legyen a 12+1 fős keretben.

„Nagyon örülök, komoly érzelmeket váltott ki a hír belőlem és a családtagjaimból is. Igyekszem majd bizonyítani nap mint nap, hogy nem véletlenül kaptam meg a bizalmat. Az első számú célom a fejlődés.

Märcz Tamás szövetségi kapitány kiemelte, azért bízik a játékosban, mert a hazai bajnokság mellett nemzetközi színtéren is bizonyított.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras