Létrehozva: 2021.09.28.

Már csak két heted maradt, ne hagyd ki ezt a csodát Budapesten

Hajrájához érkezett az interaktív kiállítás, sokak nagy kedvence.

Október 10-ig várja látogatóit az idén 20 éves Millenáris Világraszóló Bajnokaink − 177 mesés győzelem című olimpiatörténeti kiállítása, mely egyedülálló módon mutatja be a hazai olimpiai bajnokok relikviáinak gyűjteményét. Az elkövetkező két hétben újabb legendák emlékeit nézhetjük meg, a képernyőkön a magyar sport legnagyobb alakjaival találkozhatunk.

Az eddigi vendégek között szerepelt – mások mellett – Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, az idén 100. életévét betöltött tornász, ötszörös olimpiai bajnok, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője csakúgy, mint a 25 éves olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világkupagyőztes és magyar bajnok gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor a teljes győztes csapattal, vagy az újkori hazai vízilabdázást világszintre emelő sportolók, élükön Kemény Dénessel, aki szövetségi kapitányként három olimpián vitte győzelemre a válogatottat.

A Világraszóló Bajnokaink kiállítás még az utolsó két hétre is tartogat meglepetéseket.

2021. október 5-én 19 órától Nagy Tímea és Fodor Rajmund olimpiai bajnokok mellett Balatoni József „Jocó bácsi” történelemtanár, író lesz a kiállítás vendége. Velük beszélget Tibenszky Móni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója − Komfortzónán innen és túl címmel − a sport általi nevelésről. A Millenáris és a Felelős Szülők Iskolája Tanárklub közös estje ingyenes, a kötetlen beszélgetésre várnak minden érdeklődőt, szülőket, tanárokat, edzőket. Regisztrálni a millenaris.hu oldalon lehet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség