Létrehozva: 2021.09.11.

Durva pletyka, ezért tiltották el Cristiano Ronaldót

Lehet, hogy a portugál mindent előre tökéletesen kiszámolt? Mindenesetre ma 12 év után visszatér.

Nincs semmilyen akadálya, hogy már ma bemutatkozzon Cristiano Ronaldo az MU-ban, a támadó bő 12 éve játszotta legutóbbi angol bajnokiját a vörös ördögök mezében. Először 2003. augusztus 16-án a Bolton elleni Premier League-találkozón (4-0) lépett pályára csereként a Unitedben, vagyis az újabb debütálására 18 év elteltével kerülhet sor.

A 36 éves portugál világklasszis mindent megtett azért, hogy már a Newcastle ellen (ma, 16.00) bevethesse őt Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző – akivel első időszakában még együtt játszottak a csapatban –, hiszen már a múlt szerdai, írek elleni vb-selejtezőt (2-1) követően megérkezett Manchesterbe. Tehette mindezt azért, mert a második gólját mezlevétellel ünnepelte, az érte kapott sárga lap pedig eltiltást vont magával, így ehét kedden már nem kellett pályára lépnie Azerbajdzsánban. Ronaldónak erre a kis trükkre azért volt szüksége, mert így az ötnapos kötelező angliai karanténját letudta, és a héten már együtt tudott készülni a csapattal.

„Nem vakációzni jöttem, szeretnék szombaton játszani – mondta az MU-tévének a világ egyik legjobb játékosa. – Nagyon boldog vagyok, hogy visszatértem.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség