Létrehozva: 2021.11.10.

„Kellemetlen ezt mondani” – kipakolt Michael Schumacherről a bennfentes

A német tévériporter az évtizedek során közeli kapcsolatba került a Forma-1 legendás alakjával. Naponta kérdezik Schumacher hogylétéről.

A legendás német sportriporter, Kai Ebel 1992-től idei visszavonulásáig dolgozott az F1-es futamokon. A boxutcákból kísérte végig Michael Schumacher pályafutását is. Több száz találkozásuk, beszélgetésük, sőt privát programjaik során a tévés már-már baráti kapcsolatba került a Forma-1 hétszeres világbajnokával.

Michael Schumacher és tévés cimborája, Kai Ebel (Fotó: Instagram)

De csak már-már: ő maga visszautasítja, hogy barátok lettek volna Schumival.

„Gyakran emlegetnek úgy, mint a barátját. Michael kapcsán sokan szeretnének ezzel a címmel ékeskedni, de számomra kellemetlen, ha ezt mondják. Érthető, hogy sok tévénéző összeköt Schumacherrel, hiszen rengetegszer láttak minket együtt, mégsem mondanám, hogy olyan szoros volt a kapcsolatunk. Jó viszonyban voltunk, amit a kölcsönös tisztelet táplált. De egy barát azért valami más. Ugyanabban az időszakban ugyanabban a cirkuszban dolgoztunk, de míg egyikünk az oroszlánszelídítő volt, a másik a bohóc”

- mondta erről Ebel a „száguldó cirkusz” elnevezésre utalva.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Kai Ebel (@kai_ebel) által megosztott bejegyzés

„Az év 365 napjából úgy 350-en megkérdezik tőlem, hogy van Michael. De miután nem látogatom, komolytalan lenne többet mondanom, mint ami a hivatalos álláspont”

- jelezte Ebel finoman, hogy elege van a faggatózásból a lassan nyolc évvel ezelőtti síbalesete óta ápolásra szoruló Schumiról, akinek az állapotát titokként kezeli a családja.

origo.hu

Drámai mérkőzésen ért véget a Ferencváros 2024-es nagy sorozata

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait