Létrehozva: 2022.03.28.
Módosítva: 2022.03.28.

Elképesztő, visszatér a pályára a nagy kedvenc

Nem csak Brazília lepődött meg, amikor az egykori válogatott labdarúgó, Denilson de Oliveira bejelentette, hogy visszatér a pályára

Szerző ripost

Denilson az 1998-as franciaországi vb-n hihetetlen technikai trükköket mutatott be, majd a 2002-es tornán – azon világbajnok lett – szintén káprázatos dolgokat művelt a gyepen. Középpályásként, és a támadó vonalban is remekelt, olykor még Ronaldinhót is lepipálta. Denilson 12 éve jelezte, hogy befejezi az aktív futballt, mert már éppen eleget kergette a labdát.

Denilson egykoron a Sao Paulo együttesétől a Betishez szerződött 21.5 millió fontért (9.6 milliárd Ft), ami akkoriban, 1998-ban világrekord összegnek számított.

Néhány napja azonban már újra látjuk őt, egy brazil kis csapat, az Íbis Sport Club kötött vele szerződést. Akik látták első edzését, azt vallják, ha megfelelő erőnlétre tesz szert, újra sztár lesz majd a gyepen, igaz már csak az alacsonyabb osztályban, mert arról szó sem lehet, hogy eddigi 61 válogatottságának számát tovább gyarapítsa. A veterán focista a Twitterén ezzel jelentette be elhatározását: „Az apa visszatér”.

Mindig is bohém fickónak ismerték a futballistát, akinek egyik korábbi történetét a mai napig is emlegetik Brazíliában. 2017-ben női játékvezető dirigálta a meccsüket, és mivel Denilson mindig is szerette a csajokat, egyre-másra tette a megjegyzéseket a csinos játékvezetőnek, de túlléphetett egy bizonyos határt, mert a játékvezetőnő kiállította. Hogy miket mondott Denilson, talán soha sem derül ki igazából, de, hogy a "spori" szemrebbenés nélkül lezavarta a pályáról a szemtelenkedő világklasszist, nos az elárul valamit a dologról.
 

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet