Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.04.09.

Kovács Zoltán: Teljesült a fiam nagy álma

A lila-fehérek színeiben korábban 231 bajnoki mérkőzésen 100 gólig jutó Kovács Zoltán fia, Dominik bemutatkozott az élvonalban az MTK elleni mérkőzésen.

Szerző ripost

A Kovács név jól cseng a Megyeri úti stadionban. Nem is olyan régen egy mokány de nagyon gólerős támadó nevét kántálta a közönség, a focimeccseken bízni lehetett abban, hogy Kovács Kokó az ellenfél hálójába lő. A csatár meg is tette, hiszen jószerivel minden második meccsen gólt szerzett. A szurkolók kedvence már nem rúgja a labdát – legfeljebb a lilák öregfiúk csapatában sziporkázik –, de az újpesti drukkerek mégsem maradtak Kovács nélkül, mert Kokó fia, Dominik helyet követelt magának az Újpest első csapatába.

Dominik (balra) megkapta a nagy esélyt, Fotó: Réti Zsolt

Kovács Dominiket az Újpest B-csapatából emelték a legjobbak közé, talán nem véletlenül esett rá a választás. A Kis Kokó – apja után őt is így nevezik a társak – 31 mérkőzésen szerepelt a "kisújpestben" védő létére ötször is betalált az ellenfelek kapujába.

„Gyerekkori álmom vált valóra, hiszen édesapám is itt, az Újpestben futballozott" – nyilatkozta korábban Dominik. 

„Mindig is az volt a célom, hogy egyszer a Megyeri úton léphessek pályára."

A Szusza Ferenc stadion gyepére edzésen már sokszor ráléphetett, de hivatalos, első osztályú meccsen még nem szerepelt. Ez most, az MTK elleni győztes találkozón bekövetkezett. A büszke papa a lelátón izgult fiáért.

„Az egész család, a párom, és a kisebbik fiam, Patrik is szurkolt, hogy becseréljék Dominiket" – mondta a Borsnak Kovács Zoltán. 

Amikor láttam, hogy vetkőzni kezd, legalább olyan izgalom lett rajtam úrrá, mint amikor nekem kellett pályára lépnem. Tudom, egyelőre csak percek jutottak neki, de azt gondolom, hogy Domi jó úton jár, s mivel egy nagy álma teljesült, hogy ott, ahol az apja egykoron a lilákért hajtott, nos ő is megmutathassa magát.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, hogy eszméletlenül büszke a fiára, és elmondta, felhívta a figyelmét Dominak arra, hogy itt Újpesten, a Kovács névvel duplán kell bizonyítania.

Fotó: Földi Imre

„Mondtam is neki, hogy mostantól lesz még nehezebb a dolga. Szerintem jó úton jár, remélhetőleg helye lesz a csapatban. Patrik fiam, aki a Vasas akadémián pallérozódik, hazafelé kijelentette, vágya, hogy egyszer együtt játszhasson a bátyjával, természetesen az Újpestben" - mondta Kovács Zoltán.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras