Létrehozva: 2022.11.17.
Módosítva: 2022.11.22.

Fia elárulta, erre készül nagyon a lábadozó Mészöly Kálmán

A legendás focistát néhány napja engedték ki a covid-osztályról.

Mészöly Kálmán a hónap elején került a János kórházba, keringési zavarokkal szállították a belgyógyászati osztályra. A legyengült angyalföldi ikont fertőzéssel, tüdőgyulladással kezelték, állapota szerencsére szépen javult, fia, Mészöly Géza elmondása szerint már arra készült, hogy visszatérjen otthonába. 

Fotó: Török Attila

Mészöly Géza naponta látogatja a kórházban az édesapját, és mikor beszéltünk vele, örömmel újságolta, hogy a vírus a „fasorban” sincs már, sőt apját már kiengedték a covid-osztályról, ismételten a belgyógyászaton ápolják őt.

"Éppen most jöttem el tőle a kórházból" – mesélte a Borsnak Mészöly Géza. 

Most már bátrabban mondom, hogy egyre jobban van az öreg. A tüdőgyulladása is javulóban, a közérzete napról-napra javul. 

Még azt is mondta, hogy várja a gyógytornászt, mert megértette, hogy mozgás nélkül csak nagyon lassan szerezheti vissza kondícióját.

Géza elárulta, hogy édesapjának az étvágya is visszatért, alig várja, hogy feltálalják neki az ebédet. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nem csak a kórházi kosztot fogyasztja.

"Az öreg egyáltalán nem válogatós, mindig szerette a hasát, ez látszik is rajta. És, ami nagyon fontos, a kedve szintén javulóban van, már arról beszél, hogy otthon, egy-egy nagyon kicsike fröccs társaságában, majd együtt nézzük a foci világbajnokságot. Ez persze még várat magára, de a meccsekről természetesen nem marad le, mert a kórházban is van tévékészülék a szobájában."

Mészöly Kálmán kijelentette, nem enged a huszonegyből, a világbajnoki döntőt, ahová a brazilokat és a hollandokat várja, már otthon, a karosszékéből akarja végigszurkolni. Hogy kinek drukkol, ez megmarad a Szőke Szikla titka.

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott