Létrehozva: 2023.07.31.
Módosítva: 2023.07.31.

Így „állt bosszút” volt játékosán a Fradi

Plusz pénz állt a házhoz.

A Ferencváros péntek este jelentette be hivatalos oldalán, hogy távozik a csapattól Ryan Mmaee, aki két évig volt a zöld-fehérek játékosa. Ezalatt 73 meccsen 32 gólt szerzett. Mmaee az angol másodosztályban, a Championshipben feljutásért küzdő Stoke Cityhez igazolt, a hírek szerint kétmillió euróért, ami bónuszokkal együtt, akár meg is duplázódhat.

Az NB1.hu úgy tudja, hogy a Ferencváros nehéz helyzet elé állította a tárgyalások során a 25 éves marokkóit. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy amennyiben az FTC értékesíti egy másik klubnak a támadó játékjogát, abból öt százalék Mmaee markát üti. Csakhogy a Stoke egyfajta nyomást helyezett kiszemeltjére azzal, hogy gyors döntést akart, a Fradi pedig (a klubon is múlt a tárgyalás eredményessége) ezt kihasználva elérte, hogy Ryan Mmaee lemondjon erről a nem csekély összegről. A Ferencváros vezetői így szereztek viszonylag gyorsan százezer eurót, közel negyven millió forintot, és talán még a szurkolóik többségét is kiszolgálták azzal, hogy elbúcsúztak az utóbbi időben nem túl népszerű játékostól, akinek eladásával egyébként a Fradi – az NB1.hu értesülése szerint – bombaüzletet csinált, hiszen két éve néhány százezer euróért vásárolta meg, most pedig milliókért tudta értékesíteni.

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott