Létrehozva: 2023.07.27.

Orbán Viktor: Embereket nevelünk, akik egyébként jó futballisták

A miniszterelnök interjút adott a Puskás Akadémia honlapjának.

Orbán Viktor az NB I-es bajnoki szezon előtt adott videós interjút a Puskás Akadémia honlapjának. A miniszterelnök az Akadémia alapítójaként felelősséget érez a csapatért. Orbán Viktor kiemelte, évente kétszer beszél a csapat vezetőivel.

Fotó: PFLA

Nekünk egyetlen célunk van a helyezést illetően, hogy ne essünk ki. Ez nagy dolog, mert közben azt akarjuk, hogy a csapatban minél több saját nevelésű játékos játsszon

– mondta a miniszterelnök.

„Hornyák Zsolt edző tökéletesen megvalósítja ezt a két célt” – mondta. Kiemelte ugyanakkor, hogy itt egy Akadémiáról van szó, ahol az elsődleges cél a tehetséges fiatalok nevelése.

Az akadémiai jelmondat továbbra is érvényes: embereket nevelünk, rendes embereket, akik egyébként jó futballisták.

 

 

origo.hu

Fel sem lehet ismerni, szörnyű állapotban van Ben Affleck - fotó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Most jött: vonat és autó ütközött, menekítik az embereket

vg.hu

Lázár János minisztériuma írásba adta: megemelik a megengedett legnagyobb sebességet az egyik fontos főúton

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

vg.hu

A Primark felkészült a lopásokra, és kiderült, hogyan lehet kedvezményeket kicsikarni a kasszánál

ripost.hu

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott

travelo.hu

Ebben a balatoni községben készítenek a világon elsőként hekk ízű fagyalaltot

ripost.hu

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

ripost.hu

Gazdagság vár erre a 4 csillagjegyre az égiek szerint

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Szabad a szerelem, nők lepték el a németek edzését

OLDALVONAL

„Tudom, hogy meglepetést okozhatnak" - Talmácsi Gábor a magyar válogatottról beszélt

OLDALVONAL

Térdműtétje után holtan találták otthonában a 31 éves testépítőt: „Újabb testvérünket vesztettük el”

OLDALVONAL

Öt tizenegyest hagytak ki egy meccsen, milliók szívét törték össze