Létrehozva: 2023.08.27.

Szoboszlai végre elárulta, ekkor lenne igazán elégedett

Vasárnap újra szurkolhatunk a Liverpoolnak és a magyar labdarúgónak.

Igazi rangadó vár vasárnap Liverpool focicsapatára és Szoboszlai Dominikra. A gárda a legutóbbi szezonban BL-indulást kiharcoló Newcastle otthonában lép pályára, szinte biztosan a magyar játékossal a kezdőcsapatban (17.30, Spíler1 TV). A Liverpool a Newcastle-vel ellentétben idén "csak" az Európa-ligában indul, ám a nyáron igazolt magyar játékos számára ez is kihívás.

Szoboszlait a fizetését tekintve a Liverpool-játékosok középmezőnyébe sorolták
Fotó: liverpoolfc.com

A magyar focista a Guardian című lapnak adott interjút, amelyben nem kertelt, őszintén elmondta, mit vár magától és a csapattól a szezonban.

Hogy meg akarom-e nyerni a bajnokságot? Persze, hogy meg akarom. Ugyanúgy, ahogy az Európa-ligát és az FA-kupát. Mindent meg akarok nyerni, az ugyanis senkit nem érdekel, milyen érzés másodiknak lenni

Szoboszlait kérdezték jó barátjáról, a norvég Erling Haalandról is. A Manchester City világsztárja Salzburgban csapattársa volt, Angliában pedig jelenleg szomszédja Dominiknak.

"Rengeteget beszélünk egymással, jobb, ha nem tudjátok, hogy miről"

- mosolygott Dominik.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája