OLDALVONAL

Szerző ZRNJ

Létrehozva: 2024.02.04.

Arannyal a nyakában már az olimpiáról álmodik a magyar világbajnok

Máris megvan a vizes világbajnokság első magyar aranyérme.

Rasovszky Kristóf 10 kilométeres nyíltvízi úszásban világbajnok lett a dohai vizes vébén. A tokiói olimpián ezüstérmet szerző úszó már most a párizsi játékokra fókuszál.


"Úgy jöttem ide a tavalyi vb után, hogy szeretnék megint érmet nyerni, ami egy jó kis évkezdés lenne, ezért próbáltam minél többet beletenni. Itt most a körülmények nagyon kedveztek nekem, hiszen volt egy kis szél, hullámzott és a víz is inkább hűvösebb volt a megszokottnál" - nyilatkozta az MTI-nek Rasovszky, aki 2019-ben a szakág történetének első magyar világbajnoka volt az 5 kilométeren aratott sikerével, most pedig elsőként nyert magyarként az olimpiai számban.

RASOVSZKY Kristóf
Fotó: Derencsényi István


 

A felkészülésem jól sikerült, végig erősnek éreztem magam a verseny alatt. Próbáltam kimaradni a darálóból, hiszen azoknak a versenyzőknek, akik az olimpiai kvótáért mennek, azoknak ez egy élet-halál harc volt, én viszont inkább az elején szerettem volna menni. Az utolsó fél körben éreztem, még van bennem, a többiek egy kicsit meginogtak, én pedig ezt kihasználtam

- mondta a 26 éves klasszis.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet