OLDALVONAL

Szerző SK

Létrehozva: 2024.03.17.
Módosítva: 2024.03.18.

Dráma az éjszakában, így jutott ki a kézilabda-válogatott az olimpiára.

Portugália ellen hazai pályán nem hibázhattunk.

Tizenkét évet vártunk erre a napra, a magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiáért játszhatott. Együttesünk utoljára 2012-ben, Londonban volt ott a tornán, akkor a negyedik lett. A recept egyszerű volt, le kellett győzni Portugáliát a tatabányai selejtező utolsó napján. 

A szurkolókon semmi sem múlott Fotó: Purger Tamás

A helyi csarnokban óriási volt a hangulat, még olyan családot is találtunk, ahol a magyaroknak és a portugáloknak is szurkoltak egyszerre.

A meccs - ahogy azt vártuk - végig szoros volt, hol a mieink, hol a portugálok húztak el 2-3 góllal. A második félidőben ráadásul kiállítás miatt elveszítettük védelmünk egyik oszlopát, Sipos Adriánt, Bánhidi Bencét pedig bokasérülés zavarta a játékban. 

LÉKAI Máté
Lékai Máté Fotó: Bodnár Boglárka

Az utolsó percekben a mieink kerültek előnybe, egyben emberhátrányba is, de a vezetést már nem engedtük ki a kezünkből. A 30-27-es győzelem párizsi repülőjegyet ért a nyári olimpiára.

Videón a lefújás pillanata:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egyetlen ukrán menekültet sem ad ki Magyarország

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség