OLDALVONAL

Szerző ML

Létrehozva: 2024.03.22.

„Terápia mentette meg az életem” – őszinte vallomás az összetört futballsztártól

A 2022-es katari világbajnokságon még álomgólt lőtt, utána viszont komoly lejtmenet kezdődött el Richarlison pályafutásában. A 26 éves támadó pszichológustól kapott segítséget, aki állítása szerint megmentette az életét.

Richarlison az egyik legmegosztóbb csatárnak számít. Képes világklasszis teljesítményeket nyújtani, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon kifejezetten jól játszott, Szerbia ellen pedig álomgólt lőtt. Ugyanakkor attitűdjével sok balhét okozott már, és formája is meglehetősen ingadozó.

Richarlison tavaly mélypontra került, pszichológus segítsével mászott ki a gödörből Fotó: AFP

A 26 éves támadó 2022 nyarán 60 millió euróért (23 milliárd forint) igazolt a Tottenthamhez, ahol 40 meccsen mindössze négy gólt ért el, ezt követően ágyékműtéten esett át. Szeptemberben, a brazil válogatott Bolívia ellen 5-1-re megnyert összecsapásán elsírta magát a lecserélése után, azt követően nyíltan kimondta, hogy pszichológus segítségét fogja igénybe venni.

A javulás látványos volt, Richarlison a sérüléséből való visszatérése után óriási formába lendült, 13 tétmérkőzésen kilenc gólt hozott össze, ezzel pedig visszakerült a brazilok keretébe, amely Anglia és Spanyolország ellen felkészülési találkozón lép pályára.

„Ismerjük azokat az előítéleteket, amelyek akkor keletkeznek, amikor az emberek azt mondják, hogy pszichológustól kérnek segítséget. Nekem is volt ilyen előítéletem, de hála Istennek, már nincs meg” – kezdte Richarlison az érzelmes interjúját.

Válogatott játékos vagyok, akinek a szavaira különösen odafigyelnek. Azt szeretném mondani az embereknek, hogy kérjenek segítséget, nekem a terápia mentette meg az életemet. Joao [a pszichológus] már az első napon sokat segített, akkor már a mélyponton voltam.

"Nagyon fontos, hogy a válogatottban legyen egy pszichológus, hiszen ő csak segíteni tud a sportolóknak. A játékosok tudják, mekkora nyomás nehezedik ránk nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Jómagam többet szenvedtem a pályán kívül, mint a pályán. Szóval. nagyon fontos, hogy a közelünkben legyen egy pszichológus."

Richarlison a Tottenhammel a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre hajt, a brazil válogatottal a nyáron pedig a Copa Américán vehet majd részt, ha kitart a mostani remek formája.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet