Létrehozva: 2016.09.19.

Brutális összegeket bukhatsz, ha erre nem figyelsz mérőóra-leolvasáskor!

Durva meglepetésekben lehet részed, ha nem figyelsz, amikor a mérõórát olvassák le...

A %RIPOST% egyik olvasóját 500 ezer forintra büntették, csak mert nem volt matrica a gázmérőjén, amit az óraleolvasó azonnal jelentett. Szerencséjére minden papírt eltett még arról, amikor cserélték az órát, így be tudta bizonyítani, nem ő a hibás.

Azonban érdemes megfogadni pár tanácsot, hogy ne kelljen mélyen a zsebedbe nyúlni:

Bármilyen órát is cserélnek a lakásban, minden papírt őrizz meg! A szolgáltató ugyanis csak akkor szabhat ki büntetést vagy kötbért, ha be tudja bizonyítani, hogy ők sérülésmentesen adtak át mindent és még a plomba számát is fel kell tüntetniük.

Ha már jegyzőkönyvet írtok, mindig olvasd el, mit írsz alá. Ha valami gond van, írásban jelezd benne, és azt is, ha nem értesz egyet a vizsgálat eredményével.

Ha észreveszed, hogy sérült a plomba, azonnal jelentsd be! Gázóra esetében ezt két napon belül meg kell tenned. Máskülönben megbüntethetnek, mert szabálytalan vételezésnek minősül a jogszabályok szerint.

Ha az órát le kell szerelni, mindenképpen figyeld, hogy lefotózza-e a cég. Ugyanis a leszerelés előtt és után is fotót kell róla készíteniük. Ezt később kötelesek átadni neked is.

Figyelj: lakáson kívül eső mérőre nem szabhatnak ki kötbért! Bár köteles vagy megóvni a mérő állapotát, nem szabhatnak ki kötbért, ha a társasház folyosóján vagy a közös pincében van az óra.

• Ha vitás ügyed van, akkor nyugodtan a Budapesti Békéltető Testülethez fordulhatsz, ők ingyen segítenek megoldani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-