Létrehozva: 2021.06.13.

10 évet kaptak a görög menekülttábor felgyújtói

Tíz év börtönre ítélte szombaton egy görög bíróság azt a négy afgán menedékkérőt, aki 2020 őszén tüzet okozott a görögországi Leszbosz szigetén található Mória menekülttáborban, amely porig égett.

Tavaly szeptemberben több ezer ember elhagyni kényszerült egy menekülttábort a görögországi Leszbosz szigetén, mert annak területén tűz ütött ki.

A Moria város melletti táborból 3-4000 menedékkérő kényszerült elmenekülni a szeles időjárás miatt gyorsan terjedő lángok elől.

A rendőrség szerint a tüzet szándékos gyújtogatás okozta.

Az AFP francia hírügynökség szerint nem először ütött ki tűz a menedékkérők szálláshelyén, de sosem kellett még ennyi embert kimenekíteni.

Hiába küzdött a lángokkal tíz tűzoltóautó és 25 tűzoltó, a sziget kormányzó-helyettese helyi sajtónak adott nyilatkozatát idéző BBC szerint a tábort teljesen elpusztították a lángok.

A négyszeresen túlterhelt táborban körülbelül 13 ezer ember élt, zömében afgán menekültek, őket mind evakuálni kellett. A táborlakók közül többen füstmérgezést szenvedtek.

A tűz a helyi tűzoltóparancsnok szerint rövid időn belül egyszerre három helyen lobbant fel. A szigeten ugyanakkor több erdőtűz is pusztít.

A tűzoltóparancsnok azt is mondta, hogy egyes táborlakók akadályozták a tűzoltók erőfeszítéseit, hogy megfékezzék a lángokat.

Szteliosz Petszasz görög kormányszóvivő tavaly szeptemberben úgy fogalmazott:

„A tüzet a bevándorlók okozták, mert azt gondolták, ha felgyújtják a tábort, ellenőrzés nélkül mehetnek, ahová akarnak.

Nos, ez nem így megy. Nem mehetnek el, kivéve azon keveseket, akiket már elszállítottak. Szóval, akik a tüzet okozták, nyugodtan elfelejthetik, bármi is járt a fejükben.”

A 170 fős csoportot, akiket a kormányszóvivő kevesekként említett, repülőgéppel szállítottak el Szalonikibe.

Eközben Leszbosz fővárosa, Mytilene lakói blokád alá helyezték a Moria táborhoz vezető egyik utat, hogy a helyreállítást végző egységek ne tudják a tábort megközelíteni. Mytilene polgármestere jelezte: mindent megtesz a tábor bezárásáért.

A táborban lakó menekültek és migránsok százai keresnek menedéket a közeli földeken, raktárakban vagy az utakon. Többek megmaradt ingóságaikat is magukkal vitték.

Az Euronews helyszíni tudósítója, Aposztolosz Sztaikosz azt jelentette: a Moria tábornak vége, elpusztult.

A híoszi törvényszék most szándékos gyújtogatásban mondta ki bűnösnek a négy vádlottat – mondták el ügyvédeik, hozzátéve, hogy rögvest fellebbeznek az ítélet ellen. Megítélésük szerint védenceik nem kaptak tisztességes tárgyalást. Felrótták például a hatóságoknak, hogy hármuknak is papírja volt arról, hogy letartóztatásukkor 18 év alattiak voltak, de ezt a bíróság figyelmen kívül hagyta. A vádlottak azt is sérelmezték, hogy az eljárás jórészt egy másik afgán menedékkérő tanúvallomására épült, aki azonban nem volt jelen a pénteki meghallgatáson, s szerintük azért vallott ellenük, mert ők a síita hazara kisebbséghez tartoznak, ő pedig szunnita és a pastu etnikum tagja.

A szigeten található Mória menekülttábor a legnagyobb volt Európában. 2013-ban nyílt meg, és a 2015-ös migrációs válság után mintegy tízezer embert helyeztek el ott, mielőtt 2020. szeptemberében – két tűzeset miatt 0150 megsemmisült. Márciusban már született egy ítélet a tűzeset ügyében. Akkor a leszboszi bíróság ötéves börtönbüntetést szabott ki két menedékkérőre, akiket szintén felelősnek találtak a tűz kialakulásában. Ők a bűncselekmény elkövetésekor még 18 év alattiak voltak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen