Létrehozva: 2021.01.25.

14 hónap után is műteni kellett a brutálisan összevert Bernit

Immár 443 nap telt el azóta, hogy a volt párja brutálisan összeverte a többgyermekes anyát, Bernadettnek azonban még mindig nem értek véget a megpróbáltatásai. A napokban újabb fájdalmas műtétet kellett végrehajtani rajta.

Szerző Ripost

Országos felháborodást váltott ki Orosz Bernadett esete: a nőt a párja, K. István verte össze egy bujáki osztálytalálkozón még 2019. no­vember 9-én. Az ügyet óriási mé­dia­figyelem kísérte, de a nyomozás még mindig nem zá­rult le. Az ügy főszereplői 11 hó­nappal a bántalmazás után találkoztak először a Miskolci Törvényszéken, miután a nyugalmazott alezredes polgári pert indított a nő ellen, amiért ő többek között nyilvánosságra hozta a személyes adatait. Ezzel szemben Bernadett rágalmazás és becsületsértés miatt jelentette fel őt. Bernadett már a bíróságon is egy kötéssel az orrán jelent meg, amit azért kellett viselnie, mert nem jól forrt össze a ve­rése során szenvedett darabos orrcsonttörése, de a minap újabb beavatkozáson kellett átesnie.

Így nézett ki a megverése után az asszony – Fotó: Bors

Három verés miatt nyomoznak az ügyében

– Összesen három olyan bántalmazás kapcsán folyik az eljárás, amit a súlyos testi sértéssel gyanúsított férfi ellenem követett el. Véleményem szerint már mindhármat sikerült bizonyítani, a nyomozást vélhetően rövidesen le fogják zárni – vélekedett a Borsnak Orosz Bernadett.

– A távoltartási végzést meghosszabbították, néhány napja pe­dig egy helyreállító műtéten estem át. A többórás plasztikai beavatkozás során az arcomat próbálták helyrehozni. Még az orromon is lenne mit változtatni, de a műtétet követően olyan szörnyű érzések fogtak el, amiket a meg­verésen után éreztem. A ha­jam véres volt, az arcom pedig bru­tálisan bedagadt, alig tudtam moz­dítani a fejemet. Teljesen újraéltem a bántalmazásom utáni fájdalmakat – mondta az áldozat.

Fotó: Bors

Tavaly januárban a bántalmazással gyanúsított K. István nyugállományú alezredest az egyenruha viselésétől és a rendfokozat használatától méltatlanná válás mi­att eltiltották. Az erről szóló ha­tározatot a férfi a sérelme igazolásaként csatolta be a polgári perbe, amit ő maga indított.

A ha­­tározat indoklásában szerepel, hogy „kétséget kizáróan megállapítható, hogy a honvédségi üdülő egyik szobájában este fél nyolc és fél kilenc közötti időben csak és kizárólag Orosz Bernadett és K. István tartózkodtak. Ez idő alatt pedig a szoba berendezése véres lett. Orosz Bernadett a zárt szobában 8 napon túl gyógyuló, arcát eltorzító sé­rüléseket szenvedett. A szobá­ból kiszűrődő zaj az azt hallókból ijedtséget, a zaj hatására oda ér­kező személyekben a véres szoba és Orosz Bernadett sérülé­sei­­­nek a látványa megdöbbenést váltott ki.”

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár