Létrehozva: 2020.04.22.

150-féle koronavírus gyógyszerrel kísérleteznek

Több mint 150 különféle gyógyszerrel próbálkoznak világszerte. A legtöbb közülük már bevezetett, létező gyógyszer, amelyet most csak kipróbálnak a vírus ellen. Egyes gyógyszerekkel és módszerekkel, szó szerint emberkísérletek zajlanak. Versenyfutás ez az idővel, hogy vajon ki találja meg a lehető leghamarabb a vírus ellenszerét.

Az Egészségügyi Világszervezet adatbankja hozzálátott összegyűjteni a különböző kutatásokkal, kísérletekkel kapcsolatos információkat. A szóba jöhető eljárásokat és gyógyszereket három csoportba sorolják.

Az első csoport vírusellenes szerekből áll, amelyek közvetlenül befolyásolják, csökkentik a koronavírus életképességét, szaporodását az emberi testben.

A második csoportba az immunrendszert nyugtató, fékező gyógyszerek tartoznak. Ezek az emberi szervezet túlreagálását, az immunrendszer fertőzésre adott eltúlzott válaszát fogják vissza. Ez az úgynevezett citokin vihar gyakran jár még magánál a fertőzésnél is súlyosabb következményekkel vagy végzetes hatásokkal.

A harmadik csoport amikor a betegségen átesettek vérét vagy vérplazmáját használják fel a gyógyításra, illetve amikor laboratóriumban állítanak elő olyan antitesteket, amelyek megtámadhatják a vírust.

Melyik ma a legígéretesebb koronavírus-gyógyszer?

Dr. Bruce Aylward, az Egészségügyi Világszervezet(WHO) képviselője azt állította Kínában tett látogatása után, hogy a Remdesivir volt az egyetlen olyan gyógyszer, amely hatékonynak bizonyult a koronavírus betegség kezelésére

Ezt a vírusellenes gyógyszert eredetileg az Ebola gyógyítására fejlesztették ki, de más vírusfertőzések esetében is hatékonynak bizonyult. Ilyen például a MERS, amelyik a COVID-19-hez hasonlóan, súlyos akut légzőszervi megbetegedést okoz.

A Chicagói Egyetem által elvégzett vizsgálatok eredményei ugyancsak azt bizonyították, hogy a gyógyszer hatékony.

A MERS légúti fertőzés, tünetei nagyban hasonlítanak az influenzáéhoz. A súlyos esetben komoly tüdőgyulladást eredményező vírus a koronavírusok közé tartozik, elnevezését angol nevének rövidítése (Middle East Respiratory Syndrome coronavirus) adja. Magyarul közel-keleti légúti koronavírusnak nevezik.

Kezelhető-e a HIV-gyógyszerekkel a koronavírus fertőzés?

Erre egyelőre kevés a bizonyíték, bár időről időre felröppennek ellenkező előjelű hírek arról, hogy néhány HIV-gyógyszer például a Lopinavir és Ritonavir – hatékonyan kezelné a koronavírust.

Az eddig közzétett orvosi tanulmányok azonban nem számoltak be sikerekről, ezek a szerek nem csökkentették a vírusszintet a súlyos koronavírus betegekben.

Mivel azonban a vizsgálatot általában súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegeken végezték el (csaknem egynegyedük halt meg), a szerek hatásosságának további vizsgálata még időt igényel.

Hatékonyak-e a malária gyógyszerek a koronavírus ellen?

Ezek alapanyaga a klorkin és egy származéka, a hidroxiklorokin. Ezek a vegyületek vírusölő és immunrendszer-nyugtató tulajdonságokkal rendelkeznek. A hidroxiklorokin március közepén keltette fel a szakértők érdeklődését, amikor egy 80 páciens bevonásával zajló amerikai vizsgálat során a kutatók arra jutottak, hogy a szer az azitromicin nevű antibiotikummal kombinálva segíthet az új koronavírusos betegek kezelésében. Ezután a New York-i kórházakban engedélyezte a hidroxi-klorokin használatát a koronavírusos eseteknél az amerikai élelmiszer-biztonsági és gyógyszerészeti hatóság, az FDA.

Az amerikai egészségügyi minisztérium szerint a gyógyszer használatának mellékhatásai enyhébbek, mint a tőle elvárt haszon, így most már a koronavírussal fertőzött betegeknél is alkalmazhatják a szert. A WHO azonban mindmáig azt állítja, hogy a gyógyszer hatékonyságára nincs határozott, egyértelmű bizonyíték.

Az immunrendszer szabályozását célzó kísérletek

Az immunrendszer túlreagálása, az úgynevezett citokinvihar kiküszöbölésére a szklerózis multiplex kezelésére szolgáló béta-interferonnal próbálkoznak, ami csökkenti a gyulladást. Az Egyesült Királyságban gyulladás csökkentésére szolgáló szteroidokkal is folytatnak ez irányú kísérleteket.

Gyógyultak véréből nyerik ki az ellenanyagot

Kínában már februárban alkalmazták azt a módszert amikor a koronavírus fertőzésből korábban már felépült betegek, akiknek szervezetében már kialakult a vírusfertőzéssel szembeni ellenanyag, vérét használták fel vérátömlesztésre. A módszer a rendelkezésre álló információk szerint többször is hatékonynak bizonyult.

Azóta csak elszórtan egyes esetekben hallani hasonló hasonló módszerről. Azonban több helyen a világban, így Magyarországon is ígéretes kísérletek zajlanak a gyógyult koronavírus betegek vérplazmájával.

A vérszérum- terápiákat fejlesztő magyar cég, az OrthoSera Kft. a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Kutatócsoportjával közösen folytatja a kísérletet.

„Az első donorok múlt csütörtökön adtak plazmát, és eddig harmincan jelentkeztek. Fontos: ha az egészséges szérumot olyan ember adományozza, aki már átesett a fertőzésen és vérében magas az ellenanyag szintje, akkor a kezelés két hatást is elérhet: egyrészt csökkenti a gyulladást, másrészt inaktiválja, közömbösíti a vírusokat„ – fejtegette a kérdésére dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, a kutatás vezetője. „Ha minden jól megy, akkor ezen a héten beadhatják az első szérumot. Először a súlyos állapotban lévő, kórházban fekvő emberek kaphatják meg, akiknek a szervezetében még sok a vírus, tehát nemrégiben fertőződtek meg. A későbbiekben azonban bővíteni fogjuk a kezelt betegek csoportját, hogy kiderüljön: a betegség melyik fázisában, és melyik betegeknél a leghatékonyabb a kezelés.”

Mi az a plazma-terápia? A plazma-terápia a fertőzésen már átesett, gyógyult emberek vérplazmáját használja fel. A plazma az a folyadék, amely a vérsejteket, tápanyagokat és hormonokat szállítja az ereken keresztül. A plazma mintegy a vér felét teszi ki. Olyan antitesteket hordoz, – ezek speciális fehérjék, – amelyeket a szervezet a fertőzést okozó baktériumok vagy vírusok elpusztítására állít elő. A fertőzésen már átesett, gyógyult emberek vérplazmája nagy számban tartalmazza ezeket az antitesteket, amelyek így, a vérátömlesztés révén nagyban hozzájárulhatnak mások gyógyulásához.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett