Létrehozva: 2018.01.02.

Sarokba szorította a NAV a szcientológusokat

Zár alá vette a szcientológusok budapesti, Váci úti ingatlanát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Híradó.hu szerint ez olvasható ki a földhivatali bejegyzésbõl.

Mint azt a %Ripost% is megírta, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a Váci úti szcientológus központban vizsgálódtak ősszel.

Az NNI személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendőrségi fellépés azután következett be, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz is érkezett olyan magánszemélyektől, akik korábban az „egyház” tagjai voltak, vagy egyéb más módon kapcsolatba keveredtek a hivatalos egyházként el nem ismert szektariánus csoportosulással. Ezt követően a NAV munkatársai is vizsgálódtak a központban, és teherautókon szállították el az ott lefoglalt iratokat.

Sajtóhírek szerint a hatóságok azt gyanítják, azok a módszerek, amelyekkel a csak vallási egyesületként bejegyzett szekta a tagjaikról információkat, személyes adatokat gyűjt, és ahogyan ezeket tárolja, törvénysértő, és súlyos visszaélésre ad lehetőséget. Ezt erősíti, hogy egykori tagok elmondásai és az elmúlt években a szervezet belső működéséről napvilágra került információk szerint a hatóságok vizsgálata egyáltalán nem tűnik megalapozatlannak. A szcientológusok a vallásszabadság elleni támadásként értékelik a rendőrségi akciót.

Az úgynevezett auditálásokon a szcientológusok azt mérik fel, hogy a belépőknek és a tagoknak az életük során hány és milyen jellegű szexuális kapcsolatuk volt, de név szerint is rákérdeznek a partnerekre. Felmérik, volt-e a jelentkezőnek korábban homoszexuális viszonya, és ha igen, kivel. A szervezet így nemcsak a saját munkatársairól vagy a frissen beszervezettekről gyűjt be szenzitív információkat, hanem olyanokról is, akik kapcsolatban álltak valaha a szcientológus személlyel, de semmi közük a szcientológiához. Sajtóhírek szerint a szcientológia a velük kapcsolatba keveredőkről dossziékat tart fent, a rendszerükben kulcsszavak alapján lehet keresni. Ez azonban nem csak a felsőbb szinteken álló tagokat érintheti érzékenyen.

Ráadásul, ha egy tag az auditon elmondja, hogy korábban adót csalt, akkor a szcientológia a vallomástevőt arra kötelezi, az államtól elcsalt pénzeket az „egyháznak” vagy a hozzá szorosan kapcsolódó (például drogprevenciós) szervezetnek fizesse be, mert ezzel jóváteheti bűneit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap