Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.02.13.

Még szigorúbb lesz a "Stop Soros"

A kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és "levonta a megfelelõ következtetéseket". A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyûlés elé.

Jelentősen szigorítja a kormány a "Stop Soros" törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek - jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tuzson Bence azt mondta, a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és "levonta a megfelelő következtetéseket". A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé - nyomatékosította.
 

A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő. A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után - ismertette.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ehhez a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell. A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket - közölte.

 

origo.hu

A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

magyarnemzet.hu

„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát