Létrehozva: 2018.03.08.

Aláírásgyűjtés indult Juhász Péter ellen

A közéletbõl való távozásra szólították fel a kormánypártok Juhász Pétert, az Együtt elnökét csütörtökön.

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a közmédiának azt mondta: mélységesen megdöbbent parlamenti képviselőként, nőként és édesanyaként, amikor napvilágot látott, hogy egy országgyűlési képviselő-jelölt, a baloldal egyik vezető politikusa, az Együtt elnöke fizikailag és lelkileg bántalmazta a családját

Bántalmazta élettársát, gyermekei édesanyját, és emellett saját gyermekei előtt drogozott

- tette hozzá a kormánypárti politikus.

Kiemelte: ez elfogadhatatlan a Fidesz és a KDNP számára, az erőszak minden formáját elutasítják, főleg, ha az a gyermekek és a nők ellen irányul.

Megjegyezte:

nemcsak a kormánypártok vélekednek így, hanem minden jóérzésű magyar ember, az emberek többsége.
 

Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Juhász Péter mindezek után még indul is az országgyűlési választásokon, illetve a saját pártja listáját vezeti. A magyar parlamentben, a magyar közéletben nincs helye egy ilyen erőszakos embernek

- mondta Dunai Mónika, aki szerint erre abban a pillanatban méltatlanná vált, amikor kezet emelt egy nőre. A Fidesz és a KDNP ezért felszólítja Juhász Pétert, hogy távozzon a közéletből.

A politikus egyúttal arra kért mindenkit, hogy csatlakozzon a www.peticiok.com oldalon elérhető nyilatkozathoz, amelynek célja, hogy Juhász Pétert a közéletből való távozásra szólítsák fel. 
 

Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban, amelyet a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, a Bona Média Alapítvány, az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom és a Szót Kérünk a Közjóért Egyesület jegyez, többek között azt írták:

felháborító, hogy Juhász Péter a saját nyilvános beismerése ellenére a mai napig nem hajlandó vállalni a felelősséget korábbi élettársával szemben elkövetett cselekedeteiért, és nem vonul vissza a politikától.

Hozzátették: botrányosnak tartják, hogy a magyar közéletben olyan emberek is aktívan szerepet vállaljanak, akik erőszakos magatartásukkal veszélyeztethetik hozzátartozójuk lelki és testi épségét. Számukra a család az első, ahol egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése kiemelten fontos, és elutasítják a kapcsolati agresszió minden formáját.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

life.hu

Három gyerek, egy férj és rengeteg humor: betekintés Petrik Csenge tiktoker igazi életébe

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból