Létrehozva: 2018.06.20.

Elfogadta a parlament a Stop Soros törvénycsomagot

Elfogadta az Országgyûlés a kormány "Stop Soros" törvénycsomagját, amely alapján büntetõ törvénykönyvi (Btk.) tényállás lesz az illegális bevándorlás elõsegítése, támogatása.

Pintér Sándor belügyminiszter kétharmados támogatást igénylő előterjesztését, a "Stop Soros" névre keresztelt törvénycsomagot 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében fogadta el a parlament. Az új Btk.-paragrafus szerint a jogellenes bevándorlás elősegítését, támogatását az követi el, aki szervező tevékenységet folytat azért, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyasvalakinek, aki nincs üldözésnek kitéve ott, ahonnan - vagy amely országon keresztül - érkezik. A szervező tevékenység irányulhat arra is, hogy tartózkodási jogcímet szerezzenek jogellenesen belépőknek. Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, ezek a tettek vétség miatt elzárással büntetendők.

Aki viszont ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat vagy a szervező tevékenységet rendszeresen folytatja, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanígy kell szankcionálni azt, aki a bűncselekményt vagyoni haszonszerzésért, több embernek segítséget nyújtva vagy a 8 kilométeres határzónában követi el.

Módosult a menedékjogi törvény is, amelynek értelmében ezentúl nem lehet elfogadni annak a menedékkérelmét, aki olyan országon keresztül érkezik Magyarországra, ahol nincs kitéve üldözésnek, súlyos sérelem veszélyének, vagy ha az az ország, amelyen keresztül utazott, megfelelő védelmet biztosított vagy biztosított volna, ha a kérelmező ilyen igénnyel él.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás