Létrehozva: 2018.10.11.

Most jelentették be: Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj

Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-tõl: a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nõ január 1-jével - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – az ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét – tette hozzá Novák Katalin. Az államtitkár közölte, hogy azoknál a családoknál is emelkedik az ápolási díj, amelyek nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg – mondta. Novák Katalin hozzátette: azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak. Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.

origo.hu

Zelenszkij kiadta a parancsot, kiengedi a bűnözőket a börtönökből

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

mandiner.hu

Így landolt a kínai elnök gépe Budapesten (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból