Létrehozva: 2018.12.27.

Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban

Az elsõ háromnegyed évben a kivitel 4,2 százalékkal bõvült az elõzõ év azonos idõszakához képest. Az exportvolumenét a gépipar, az autóipar és az elektronikai alkatrészek gyártása erõsítette.

A magyar gazdaság teljesítményét jól mutatja, hogy tavaly az exportteljesítmény átlépte a százmilliárd eurót. Ez korábban soha nem fordult elő.

Az elmúlt évek az export folyamatos emelkedésének jegyében teltek

– mondat el Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 Forint, fillér magazinjában.

A folyó fizetési mérleg többletes, külkereskedelmi mérlegünk szintén. Az jól látható, hogy a magyar gazdaság egyensúlyi állapotban van, és az export továbbra is erősen húz – tette hozzá a miniszter.

Hazai forrásból is fejleszthetnek a vállalkozások

Varga Mihály kiemelte: az uniós források mellett 2019-ben is számos olyan kiírással találkozhatnak majd a vállalkozások majd, amelyeket a kormány hazai forrásból finanszíroz. Hazai forrásból is jelentős összeget költenek a vállalkozások támogatására. Ennek egy része már az Ipar 4.0-hoz, a robotizációhoz, a digitalizációhoz kötődik.

Míg a másik részét olyan vállalkozásoknak biztosítják, amelyek kiszorultak az európai uniós támogatásokból a méretük vagy a foglalkoztatói létszámuk miatt. A nagyvállalati, beruházási-támogatási programban a fejlesztéseikhez, a beruházásaikhoz segítséget kapnak a magyar államtól – mondta el a pénzügyminiszter.

Átalakult a munkaerőpiac

A magyar munkaerőpiac átalakult az elmúlt években. A munkaerőhiány az építőiparban és a vendéglátásban jelentkezett leginkább. A magyar kormány arra törekszik, hogy a hazai forrásokat mobilizálja. Ahol még magasabb a munkanélküliség az országos átlagnál, érdemes olyan átképzési programokat indítani, olyan segítséget nyújtani, amelyekkel könnyebben tudnak munkahelyet találni az emberek – fűzte hozzá Varga Mihály.

Fókuszban a család

A kormány célja, hogy minél jobb feltételeket teremtsen a családalapításhoz. Szeretnék elősegíteni azt, hogy a gyermeket nevelő családok, a szülők számára ne legyen teher a gyermek vállalása, hanem ehhez állami segítséget kapjanak, mint például adókedvezményeket, plusz támogatásokat vagy csokot.

Ugyanakkor azt is ösztönzik és segítik, hogy a gyermekvállalás mellett legyen lehetőség olyan felnőttképzési programokban való részvételre, amelyek segítik a munkaerőpiacon való elhelyezkedést

– hangsúlyozta a miniszter.

Az állam 42 500 forint életkezdési támogatást nyújt minden születendő gyermeknek, amit egy letéti számlám helyeznek el a Magyar Államkincstárban. A babakötvényi megtakarításokhoz nagyon kedvező kamatozás társul (több mint öt százalék). Ez ma Magyarországon az állampapírok és a különböző kincstárjegyek közül a legvonzóbb és legmagasabb megtakarítási hozammal rendelkező forma – emelte ki a miniszter.

Előkészítés alatt a falusi csok

A kormány legfontosabb programjának nevezte a miniszter a családi otthonteremtés kedvezményt. A csok 2016-os bevezetése óta az épített lakások száma megduplázódott, a kiadott építési engedélyek száma pedig megháromszorozódott. Az a cél, hogy a programmal olyan családokon segítsenek, amelyek gyermeket vállalnának.

A csok megpróbálja kezelni az ország területi különbözőségeit, hiszen azoknak, az 5000 fő alatti településen élőknek is igyekeznek segíteni általa, akik a vidék népesség megtartó erejét jelentik.

Varga Mihály hozzátette a csokhoz kapcsolódóan előkészítés alatt állnak a vidéken élők otthonteremtési támogatásának az eszközei, például a falusi csok.

origo.hu

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Komárom-Esztergom vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskolák)

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból