Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.19.

Naponta már 6 késes támadás volt Ausztriában tavaly

Bécsre jutott ennek a fele. 2016 óta folyamatosan nőtt az „idegenek” részesedése, amely ma már 39 százalék a gyanúsítottak között.

Elég szomorú képet fest a frissen megjelent, 2018-ra vonatkozó osztrák bűnözési statisztika, amelyről a Wochenblick írt. Összességében 73 embert gyilkoltak meg közülük 60-at késsel. Bécsben minden napra 3 késes támadás esett.

Az összesen 79 gyanúsított közül 38-nak nem volt osztrák útlevele, ezért őket idegennek tekintik a statisztikákban. 2016 és 2018 között a késes támadások száma több mint kétszeresére nőtt és az „idegenek” részesedése folyamatosan növekszik a gyanúsítottak között. 2009-ben az idegenek aránya 26,4 százalék volt, most már 39 százalék.

Az osztrák médiában “meglehetősen szerény” módon foglalkoznak ezekkel az esetekkel – állapította meg a lap. A “bátor” Tiroler Tageszeitung a múlt szombaton azt írta: „Valójában a közelmúltbeli bevándorláshullámok szintén hatással vannak a statisztikákra. Bizonyos fiatal férfi csoportok számára a kés szokásos felszerelés...”

A statisztikai adatok között találtunk magyar vonatkozású információt is. A meggyanúsított erőszakos elkövetők ausztriai listáját a törökök vezetik 2832 fővel, utánuk következnek a szerbek és az afgánok 2646 illetve 2492 fővel. A magyarok a lista végén vannak a horvátokkal együtt 975 és 872 gyanúsítottal. Az összesített bűnözői listát viszont a románok

vezetik 11701 gyanúsítottal.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Orbán nem tarthatja őt politikai túszként” - alaposan meglódult a baloldal fantáziája Ilaria Salis ügyében + videók

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk