Létrehozva: 2019.09.30.

Tragédiával végződött a két magyar tini randevúja

A fiú udvarolt a lánynak, és jól kivilágított kerékpárjukkal együtt bicikliztek este hazafelé, amikor jött egy részeg sofőr… A 35 éves férfi mindkettőjüket elgázolta Cegléden. A lány azonnal életét vesztette, a fiú agyrázkódással kórházba került – másnap tudta meg, hogy a lány, akinek udvarolt, már halott…

Gyertyák és virágcsokrok – így emlékeznek a baleset helyszínén arra az életvidám 17 éves lányra Cegléden, akit a barátjával együtt elgázolt egy részeg sofőr a Mizsei úton.

Egy barátjuknál töltötték a napot

Békés szombatnak indult, egy barátnál találkoztak… A Ripost információi szerint B. Nikolett a nála egy évvel idősebb K. Bencével a fiú egyik barátját látogatták meg, nála töltötték beszélgetve az egész délutánt, majd kerékpárral elindultak haza…

- Mind a két bicikli ki volt világítva!

- mondta a Ripost-nak felháborodottan Niki egyik osztálytársa, aki éppen a baleset helyszínen készült gyertyát gyújtani, amikor kollégáink odaértek.

“Én nyitottam ki neki a kaput!”

A helyszínre B. Nikolett édesanyja is elment tegnap délután egy rokonnal, de mérhetetlen fájdalma miatt gyertyát gyújtani is csak segítséggel tudott. A gyászoló édesanya saját magát hibáztatja lánya elvesztéséért.

– Az én hibám, én nyitottam ki neki a kaput! Én engedtem el... Soha többet nem jön haza hozzám!

- ismételgette sírva az anya, miközben lánya kinyomtatott fotóját szorította a szívéhez.

Niki, az áldozat

Bence semmire sem emlékezett

A Ripost információi szerint a fiú udvarolt a lánynak, örült minden percnek, amit együtt töltöttek. Most akkora ütést kapott a részeg sofőr autójától, hogy utólag nem is emlékezett, mi történt – azt is a mentőktől tudta meg, hogy elgázolták.

- Bencét kórházba szállították, neki agyrázkódása lett. Amikor felébredt, nem emlékezett semmire... Amikor elmondták neki, hogy Niki meghalt, nem akarta elhinni, teljesen kiakadt – meséli a barátnő...

Bence Facebook oldalán is megemlékezett a fiatal lányról.

“Sok embernek fogsz hiányozni!”

- írta. Szombaton a baleset helyszínén megemlékezést tartottak a fiatalok barátai és családtagjai.

Otthonában fogták el a sofőrt, még részeg volt

A két fiatalt fékezés nélkül gázolta el az autós, a 31 éves, csemői F. Attila. Kiderült: nem állt meg segítséget nyújtani, ugyanis ittas volt, hanem otthagyva a két tini összetört testét és a kerékpárok roncsait inkább hazament. Az ittas sofőrt 50 perccel később az otthonában fogták el, ekkor még mindig részeg volt.

A cserbenhagyónak utasa is volt, ő sem szólt

Ami különösen durva: volt egy utasa is – és ő sem szólt neki, hogy álljanak meg segíteni… Az utast tanúként hallgatják ki a rendőrök. A sofőrt őrizetbe vették, halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indult ellene eljárás.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.