Létrehozva: 2019.12.02.

Czeglédy Csaba a vád szerint 387 millió forinttal gazdagodott

A vádirat szerint a bűnszervezet célja az áfafizetési kötelezettség csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

Tagadta bűnösségét Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ügyének hétfői előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken.

A személyzeti szolgáltatással foglalkozó szombathelyi székhelyű cég igazgatósági elnöki posztját 2010 decemberétől betöltő politikus azt állította, mindenét, amije van, adózott jövedelméből vásárolta.

A vádirat szerint a 2011-től működő, Czeglédy Csaba irányította bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával – melyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. Az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította.

A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A vádhatóság szerint a politikus a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott.

A politikus az európai parlamenti választásokon a DK listáján szerepelt, így mentelmi jog illette meg, az ellene folytatott eljárását ezért felfüggesztették, majd megszüntették. Czeglédy Csaba a törvényszék előtt sérelmezte, hogy az eljárás folytatását követően nem emeltek újra vádat vele szemben, a Szegedi Ítélőtábla végleges végzése alapján azonban erre nem volt szükség. Az eljárás érdemben január végén folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek