Létrehozva: 2020.01.03.

A fiatalok nyerjék meg ezt a meccset

A szakképzés átalakításáról, az szakoktatói béremelés részleteit ismertette az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára .

Az oktatás munkaerőpiachoz közelítése volt az elsődleges célja a szakképzés megerősítésének, amelynek részleteivel a kezdeti fenntartások után már az oktatók is egyetértenek – erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.

A politikus a lapnak azt is elmondta: az oktatás az egyik olyan terület, amelybe a brüsszeli bürokrácia, bár alapvetően nincs felhatalmazása rá, bele kíván szólni a következő uniós pénzügyi ciklusban. A parlamenti államtitkár úgy látja, hogy egyes nyugat-európai országok félperifériaként tekintenek a 2004 után csatlakozott államokra.

A szakképzés átalakításáról szólva az államtitkár leszögezte: a fiataloknak a jövő nyerteseivé kell válniuk, ami úgy lehetséges, ha a jövő kihívásaira felkészítő képzésben, szakképzésben vehetnek részt. Ezért osztrák mintára létrehozzák azt a rugalmasabb szakképzési rendszert, amelyben minden fiatal megtalálhatja a számítását. Komoly ösztöndíjakat kapnak majd a szakképzésben tanuló fiatalok, ráadásul az oktatást is összekötik a munkaerőpiaccal, a duális képzés válik általánossá a technikumokban és a szakképző iskolákban is.

Schanda Tamás hozzátette: a változtatások nyomán a szakképzésben oktatók kedvezőbb és rugalmasabb körülmények között, jobb anyagi feltételek mellett dolgozhatnak majd.

„A szakképzésben tanítók megbecsülését a kormány átlagosan harmincszázalékos béremeléssel is el kívánja ismerni 2020. július 1-jétől” – emelte ki. Az államtitkár egyúttal cáfolta azokat a kritikákat, amelyek szerint az átszervezés során a szakképzésben oktatók bizonyos juttatásoktól elesnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson