Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.23.

Orbán Viktor: Jó esély van az együttműködés megteremtésére a mérsékelt iszlám pártokkal

A kereszténydemokrata pártoknak jó esélyük van az együttműködés megteremtésére a mérsékelt iszlám pártokkal, mert közös bennük, hogy mindegyik ragaszkodik saját identitásához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön a jobbközép pártokat tömörítő Centrista Demokrata Internacionálé (CDI) vezetőségi ülésén, amelyet az indonéziai Yogyakartában rendeztek meg.

„Amikor néhány évvel ezelőtt itt jártam, felfedeztem, hogy létezik itt egy párt, amely (a Fidesszel) azonos módon gondolkodik. Ez nagyon inspiráló volt. Kíváncsi lettem arra, hogy miként működik, mit jelent az a politikai filozófiában, ha az ember nem keresztény, hanem muzulmán” – mondta Orbán Viktor, a CDI egyik alelnöke a vezetőségi ülés utáni sajtótájékoztatón, utalva a rendezvényt megszervező indonéz kormánypártra, a Nemzeti Ébredés Pártjára (PKB).

„Nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogy jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött” – tette hozzá.

„Amellett, hogy nagyon fontosak a politikusok és döntéshozók számára a felső, politikai szintű kapcsolatok, fontos a pártszintű, filozofikusabb kapcsolat is. Ez itt most sikerült, mert közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csak egy lépéssel. Természetesen együttműködésünk messze nem befejezett ügy, csak jó esélyünk van rá” – mondta a kormányfő.

Az önazonosság megőrzésére nehéz dolgunk van Európában. Európában az a fő kérdés, hogy miképpen tudjuk megőrizni nemzeti és keresztény identitásunkat egy olyan időszakban, amikor az úgynevezett európai haladó, liberális politikai erők megpróbálnak nyomást gyakorolni ránk. Megpróbálják átvezetni a társadalmakat egy olyan korszakba, amelyet ők posztkeresztény, posztnemzeti kornak neveznek.

Mi azok közé tartozunk, akik szerint az ember számára a legfontosabb az identitása, és mi ragaszkodunk nemzeti és vallásos identitásunkhoz

– jelentette ki Orbán Viktor.

„Az úgynevezett nemzetközi, fősodorbeli, liberális gondolkodók és médiájuk megpróbál meggyőzni bennünket, 21. századi modern embereket arról, hogy a béke és a szabadság megteremtéséhez az embernek meg kell szabadulnia az identitásától. De mi nem szeretjük ezt a gondolkodásmódot.

A muszlimok is ragaszkodnak a saját identitásukhoz és mi keresztények is, ez közöttünk a hasonlóság. Mindegyikünknek meg kell találni önazonosságunk megőrzésének módját, és ellenállnunk a nyomásnak, amely szerint könnyebb és boldogabb az ember élete, ha nem tudja pontosan kicsoda, csak azt, hogy ember” – mondta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér