Létrehozva: 2020.02.14.

A magyarok elsöprő többsége támogatja a Liget Projektet

A Városliget megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében Magyarország lakosságának 80 százaléka támogatja a Liget Budapest Projekt teljes körű megvalósítását.

A válaszadók túlnyomó többsége szerint a Projekt teljes programját végre kell hajtani, mert az jelentősen javítaná Magyarország hírnevét, és a projekt befejezésének megakadályozásával nemcsak Budapest, hanem az egész ország veszítene. A megkérdezettek négyötöde egyetért azzal, hogy a Városligetben épüljön fel az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a Városligeti Színház is – derült ki az országos kutatásból.

A Városliget Zrt. megbízásából az Inspira Research Group készített közvélemény-kutatást a Liget Budapest Projektről, a kutatás adatait személyes interjúk során rögzítették egy ezer fős, reprezentatív országos mintán; a megkérdezettek a tervezett új épületekről alkothattak véleményt.

 

Fotó: Ripost

Baán László, a projekt miniszteri biztosa elmondta: Ez a felmérés a harmadik olyan közvélemény-kutatás volt, amely szerint – a konkrét tervek ismeretében – a megkérdezettek döntő többsége támogatja a Liget Budapest Projekt megvalósulását. 2016-ban az Ipsos, az elmúlt év végén pedig szintén az Inspira Research kérdezte meg a budapestieket a projektről. Az előbbi szerint 2016-ban a fővárosiak kétharmada, az utóbbi szerint pedig tavaly decemberben már több mint 70 százaléka támogatta a Városliget átfogó és komplex megújítását, azaz a Liget Budapest Projektet. Ha az embereket a Liget Projekt valóságáról, s nem pedig az arról sugallt, gyakran politikailag motivált negatív képről kérdezik, akkor úgy Budapesten, mint országosan a döntő többség támogatja a Liget Projekt teljes körű megvalósítását.

A mostani, országos léptékű, reprezentatív kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a konkrét tervek ismeretében a 18 év feletti hazai lakosság 80 százaléka támogatja a Liget Projekt teljes körű megvalósítását. A válaszadók 84 százaléka szerint fontos, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Ligetbe, oly módon, hogy közben a Liget zöldfelületeit is növelik és megújítják, az új épületeket pedig lebontott épületek vagy parkolók helyén építik fel: pontosan úgy, ahogyan az a Projekt terveiben szerepel. Megerősíti ezt, hogy a válaszadók 86 százaléka szerint a tervezett új épületek megvalósítása a Városliget eddigi állapotához képest pozitív irányú változást jelentene.

A válaszadók 75 százaléka szerint a Városliget megújítását szolgáló Liget Budapest Projekt nem csupán fővárosi, hanem országos, nemzeti ügy. Megerősíti ezt, hogy országszerte már közel 50 ezren írták alá azt a Nagykanizsáról indult petíciót, amely arra kéri a Kormányt, hogy tegyen meg mindent a Liget Budapest Projekt megmentéséért. A petíció szerint „Budapest nem csak a budapestieké, Budapest az egész országé, így ez mindenki javára és hasznára válik, mert Budapest a Nemzet Fővárosa„. Eddig Magyarország több mint 400 településéről írták alá a petíciót, továbbá öt kontinensről, szerte a világból: Budapesttől Londonig, Székelyudvarhelytől New Yorkig, Dunaszerdahelytől Tokióig, Szabadkától Sydneyig, Csáktornyától Sao Paolóig fogtak össze a Liget Projekt megmentéséért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

life.hu

A leggusztustalanabb dolog, amit a repülőn tesznek az utasok - a légiutas-kísérő kitálal

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson

POLITIK

Akik a NATO-t háborúba vinnék, világháborút kockáztatnak