Létrehozva: 2020.04.02.

Jelentés a koronavírus elleni harc frontvonalából

Dr. Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrum kórház (Szent László Kórház) főigazgatója a vele készült interjúban kiemelte a kórház dolgozóinak szakmai felkészültségét, áldozatkészségét és kitartását.

Dr. Vályi-Nagy István a vele készült interjúban a koronavirus.gov.hu tájékoztató portálon beszámol arról, hogy a magas technológiai szintű ellátásokkal rendelkező Szent László Kórház az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány frontvonalbeli intézményévé vált. A kórház nagy részét a koronavírussal fertőzött betegek ellátására alakították át, amíg a kórház kapacitása bírja, addig elsősorban oda kerülnek a súlyos állapotban lévő, intenzív ellátást igénylő, lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos betegek. Ez a helyzet nem csak fokozott odafigyelést, de lelki erőt is igényel az ott dolgozó orvosoktól és ápolóktól.

Az elmúlt időszakban ez a kórház egy országos intézetté változott, ez az országos fertőző betegségek intézete, illetve a hematológiai betegségek intézete. Azt gondolom, hogy ennek a két ágazatnak a fejlesztése nagyon fontos az egész országnak, illetve a kórház sürgősségi betegellátó szerepe. A Dél-Pesti Centrumkórház nagy részét most már fertőző betegek ellátására alakítottuk át, a szokványos ellátások közül kizárólag a daganatos betegségek ellátása maradt meg, amit nem tudunk szüneteltetni. Rendkívül nagyra értékelem a kollégák munkáját.

Hősiesen helytállnak, hisz ez a frontvonalbeli intézmény, amely elsődlegesen ellátja a koronavírus betegeket, és mindenkire nagyon büszke vagyok, hogy milyen áldozatkészséggel és kitartással látják el a betegeket. Nagyon sokat jelent nekünk az a sok támogatás, és az a sok kedves e-mail, értesítés és adomány, ami érkezik hozzánk, és azt hiszem, hogy a dolgozóknak is nagyon jól esik, hogy mindenki gondol ránk és mindenki aggódik a mi egészségünkért és mi kitartásunkért” – nyilatkozta a főigazgató.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is