Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.04.20.

WHO: Magyarország a tesztelés terén is jól teljesít

Magyarországnak sikerült elkerülnie a fertőzés ugrásszerű növekedését, az egészségügy a tesztelések terén is jól teljesít, és jól teszi, ha biztosítja a maximális kórházi kapacitást szükség esetére. Ledia Lazeri, a WHO budapesti irodavezetője a Klubrádiónak nyilatkozott.

Ledia Lazeri, az egészségügyi világszervezet, a WHO budapesti irodavezetője a Klubrádiónak adott interjúban elmondta: elég koronavírustesztet végeznek el Magyarországon, és sikerült elkerülni a fertőzés világszerte látott ugrásszerű növekedését.

Értékelése szerint az ágykapacitások 60 százalékának felszabadításával a kormány elérte, hogyha bekövetkezne a járvány exponenciális növekedése, akkor lesz elég kórházi ágy. Hozzátette: újfajta vírussal van dolgunk, ezért Magyarország nagyon jól teszi, ha biztosítja a maximális kapacitást szükség esetére.

Ledia Lazeri a Magyarországon elvégzett tesztelések számával kapcsolatban közölte, hogy a WHO szerint az lenne az optimális, ha minden egyes kimutatott és igazolt fertőzés mellett 10 tesztet tudnának elvégezni, Magyarországon ez az arány magasabb: 1 a 30-hoz, és miden jel arra utal – hogy ezek a tesztek megbízhatóan szűrik ki a pozitív eredményeket.  

Azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet számítani a korlátozások lazítására, Lazeri elmondta: a WHO európai szervezetének a hétvégén már lesz egy úgynevezett átmeneti – a leállástól az újraindításig szóló – stratégiája. A lényege a fokozatosság, a fertőzéses esetek pontos nyomonkövetése, és a velük kapcsolatban állóké is. Az nagyon fontos – hangsúlyozta -, hogy az adott ország egészségügyi rendszere tesztelni tudja, beazonosítani, majd pedig izolálni tudja a fertőzötteket. Persze az, hogy melyik ország, milyen tempót követ, hogy a szigorításokon mikor lazít, hogy mikor oldja fel a korlátozásokat – az minden tagállam saját döntéskörébe tartozik.

A WHO szerint a járvány lecsengésének elejére kész lesz a használható oltóanyag, és már folyik egy új teszt bevezetése is, amely képet ad arról, hogy mennyire tud védekezni a tesztelt immunrendszere a koronavírussal szemben. Sőt azt is kimutatja, hogy találkozott-e már a vírussal, és tünetmentesen végig is ment-e rajta.

 

 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek