Létrehozva: 2020.06.17.

Bajban a magyar munkavállalók? Először a külföldieket rúgják ki a német cégek

Németországban is sok ember vesztette el az állását az elmúlt pár hónapban a koronavírus-járvány következtében. Az aktuális számok azt mutatják, hogy a bevándorlók jártak a legrosszabbul.

A Zeit nevű német hírportál szerint kezdhet kialakulni a németek körében az a közvélekedés, hogy a koronavírus-járvány alatt nem is szűnt meg olyan sok munkahely, mint ahogy azt korábban várni lehetett. Erre az a magyarázat, hogy a legfrissebb statisztikákat áttanulmányozva azt láthatjuk, hogy az elmúlt két hónapban elsősorban az országban élő menedékkérők vesztették el a munkájukat. Nincsenek sokkal jobb helyzetben a Németországban dolgozó külföldi munkaerők sem.

A német cégek a külföldieket küldik el előbb.
Fotó: AFP

Egész pontosan négyszer annyi nem német állampolgár vesztette el az állását márciusban és áprilisban, mint ahány német ember. Ha még alaposabban megvizsgáljuk a számokat akkor azt látjuk, hogy az uniós állampolgárok körében 0,9 százalékkal nőtt a munkanélküliség az említett két hónapban, míg a háborús- és konfliktus zónákból érkezőknél ugyanez az arány 5,1 százalék.

Ennek hátterében az állhat, hogy egy magyar vagy lengyel munkás jobb képesítéssel rendelkezik és fontosabb munkát végez általában, mint egy szíriai vagy afgán munkás. Így érthető, ha az utóbbiaktól válik meg először egy vállalat. A német munkaerő piacot elemző szakemberek egyébként azt várták, hogy az idei év végére, a 2015-ben Németországba érkező több mint egymillió migráns fele dolgozik majd bejelentett munkahelyen. Ez az illúzió azonban most a válság hatására már csak vágyálomnak tűnhet.

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

„Gyalázatos, hogy pont egy nő löki a pedofil papok karmaiba a gyerekeket!” – na jó, és azt vajon hányan fogják meggyónni, hogy az olvasóikat félrevezetve uszítottak?

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában