Létrehozva: 2020.06.30.

Farkas Örs: A baloldal meg akarja akadályozni, hogy a magyarok elmondják a véleményüket

A baloldal meg akarja akadályozni, hogy a magyarok elmondják a véleményüket a koronavírus-járványról, és annak gazdasági vonatkozásairól – mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: önmagában komikus, hogy azok a pártok, amelyek néhány hónappal ezelőtt még diktatúrát kiáltottak Magyarországon, megpróbálják bojkottálni a demokratikus eljárást, amellyel az emberek részt vehetnének a döntéshozatalban.

Ez nem új, hiszen a migrációval kapcsolatos népszavazáskor is voltak olyan ellenzéki pártok, amelyek arra biztatták az embereket, hogy ne vegyenek részt a szavazáson – emlékeztetett a szóvivő. A mostani nemzeti konzultáció témáit a közbeszédet meghatározó kérdéskörei adták – mondta, megjegyezve, hogy a migráció ezek közé tartozik, amit a magyar baloldal és Brüsszel is kétségbe von. Jelenleg Magyarországgal szemben három kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van a migrációval kapcsolatban – mondta, hozzátéve, ebből is látszik, hogy a vita aktuális.

Azzal, hogy az emberek elmondjak a véleményüket, megtalálhatók azok az egyetértési pontok, amelyek alapján ezt a vitát Brüsszelben is határozottan meg lehet vívni – jelentette ki Farkas Örs.

 

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.