Létrehozva: 2020.07.05.

Ferencvárosban is széthullott már a ballib koalíció

Göd és Szolnok után Ferencvárosban is szétesett a nehezen létrejött baloldali együttműködés – számol be a történtekről a Magyar Hírlap.

A helyi képviselő-testület tegnapi ülésén az MSZP és a DK jelezte, elég volt Baranyi Krisztina öntörvényű politikájából, innentől csak bizonyos esetekben szavaznak vele. Ezzel elfogyott a baloldali polgármester mögül a stabil képviselő-testületI többség.

„Már most börtönben lenne a helye” – jelentette ki Baranyi Krisztina polgármester nagy nyilvánosság előtt a tegnapi, online közvetített képviselő-testületi ülésen a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójáról. A hajléktalan-foglalkoztatásban országosan elismert Feszofe Kft. vezetőjével, Sebők Endrével szemben tehát Baranyi nem csupán „koncepciós pert” folytatott – ahogy azt Gyurákovics Andrea fideszes képviselő megfogalmazta, rávilágítva, hogy a polgármester már megválasztása után jelezte, mindenhonnan el fogja távolítani a fideszeseket –, hanem bíróként el is ítélte. Mindezt egy olyan átvilágításra alapozva, amely úgy folyt le, hogy az átvilágítók személyesen meg sem jelentek a cégnél, az elkészült dokumentumot a polgármesteri hivatal nem küldte el az érintetteknek, hogy reagálni tudjanak, miután pedig a felügyelőbizottságon keresztül azt mégis megszerezte a Feszofe, és megírták észrevételeiket, azokat nem csatolták a képviselő-testületi ülés dokumentumaihoz.

Sebők Endre tegnap az átvilágításról azt mondta, kizárólag hibakeresésről volt szó, miközben a cég több ezer hajléktalan ember közfoglalkoztatását végzi, úgy, hogy az utóbbi hat évben több mint félmilliárd forinttal növelte a Feszofe – és így Ferencváros – vagyonát. A Baranyi által emlegetett „súlyos megállapítások” szerinte inkább „súlyos tévedések”, szabálytalanságok előfordulhattak ugyan, ám aligha lehet felelőtlen gazdálkodásról beszélni, amikor a legutóbbi vizsgált évben is nyolcvankilencmilliós plusszal zártak – szemben egyébként azokkal az önkormányzati cégekkel, amelyek beszámolóját a polgármester még a rendkívüli jogrend ideje alatt, egyszemélyes döntéssel elfogadta

Baranyi mögül kihátrált az MSZP és a DK is

Baranyi Krisztina előterjesztései már a bizottságokban sem kapták meg a kellő támogatást. Így nem volt teljesen váratlan: napirend előtt az MSZP és a DK bejelentette, nem vesznek részt a továbbiakban a Baranyit támogató baloldali összefogásban, csak eseti ügyekben szavaznak mellette. Ezzel a polgármester már csak négy momentumos, egy LMP-s és egy párbeszédes szavazatra számíthat biztosan. Ez pedig azt jelenti, hogy támogatói kisebbségbe kerültek a testületben.

Ezt jelzi, hogy nem fogadta el a testület Baranyi Krisztina lakás rendeletét: a baloldal többsége és a Fidesz kerületi frakciója sem tartotta elfogadhatónak, hogy szociális bérlakásokat a régi lakók nagy számban, kedvezményesen megvásárolhassanak. Álláspontjuk szerint ezeknek az ingatlanoknak kerületi tulajdonban kell maradniuk, így nem támogatták a polgármester előterjesztését.

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok megtámadtak egy orosz olajfinomítót

POLITIK

Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

POLITIK

Magyar Péter migrációpárti képviselőt küldene Brüsszelbe