Létrehozva: 2020.09.25.

Hosszabb lehet a hitelmoratórium

Jövő tavasszal érdemes arról dönteni, hogy szükség lesz-e 2021 második felében a koronavírus-járvány miatti hiteltörlesztési szünet fenntartására a célzott csoportokban – mondta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a Magyar Nemzetnek.

Kiemelte, hogy eddig azok éltek a lehetőséggel, akik valóban nehéz helyzetbe kerültek.

„Főként azok a háztartások választották a hiteltörlesztési moratóriumot, amelyek pénzügyileg megszorultak. Ha nincs ez a lehetőség, akkor sokan felélték volna a tartalékaikat” – mondta Nagy Márton.

Jelezte, a folyószámla- és a személyi hitelek több mint kétharmada került moratórium alá, míg a lakásvásárlásra felvett kölcsönök fele.

A lakossági hitelmoratóriumot összességében 1,6 millió ügyfél választotta. Ez az arány az adósok mintegy hatvan százalékát jelenti, ami a teljes lakossági hitelállomány 53 százaléka, azaz közel 3500 milliárd forintról van szó. Hozzátette: a moratórium sok pénzt hagyott a háztartásoknál.

A halasztás lehetőségét hatvanezer vállalkozás vette igénybe. Ezek harmada a legsérülékenyebb szektorokban tevékenykedik, így a turizmusban, a szállításban és a szolgáltatásban – közölte Nagy Márton.

A főtanácsadó hozzátette: összesen kétezermilliárd forint marad a lakossági és vállalati ügyfelek zsebében idén.

A kormány várhatóan hitelfelmondási tilalmat is hirdet. Januártól lesznek olyan ügyfelek, akik fizetési nehézséggel szembesülnek, és nem választhatják a moratóriumot, és akkor fél év lesz arra, hogy az adós megegyezzen a hitelezőjével a kölcsön törlesztésének átütemezéséről, a szerződés szükséges módosításáról – mondta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

vg.hu

Hszi Csin-ping Párizsból üzent a magyarországi látogatás előtt – videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának