Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.10.

Döntött a kormány: 137 ezren bukhatják a védettségi igazolványt

A csütörtök délelőtti Kormányinfón Orbán Viktor arról is beszélt, mi vár azokra, akik a második védőoltást nem vették fel. Nincs értelme trükközni!

Orbán Viktor csütörtök délelőtt a Kormányinfón ismertette döntést, ami azt a 137 ezer honfitársunkat érinti, akik a második védőoltásukat nem vették fel.

Fotó: Kormányinfó

„Sajnos 137 ezeren csak az első oltásukat vették fel, a másodikon pedig már nem jelentek meg. Az volt a kérdés, hogy mit is tegyünk velük... Az a döntés született, hogy az ő védettségi igazolványukat töröljük a rendszerből”- jelentette ki a miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy amíg mostanáig a kormány felelőssége volt, hogy minél többen felvegyék az oltásokat, addig ez mostantól egyéni felelősség.

„Egyéni felelősség lett az oltás, hiszen több oltóanyag áll rendelkezésre, mint ahányan regisztráltak. Ezért arra kérek mindenkit, aki még nem tette meg, hogy jelentkezzen és vegye fel valamelyik vakcinát! Aki nem regisztrál és nem oltat, az gyakorlatilag életveszélyben van! A járvány csak a beoltottak számára ért véget”- fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette, a jövő héttől átállunk a készenléti oltási rendre az eddigi tömeges helyett.

Nemzeti konzultációt indítunk a gazdaság újraindításáról

A kormányfő úgy fogalmazott, felmerül a kérdés, mi legyen azzal a pénzzel, amit a gazdaság az ország normális működéséhez szükséges összegen felül képes előteremteni. Álláspontja szerint a legegyszerűbb visszaadni azoknak, akik megdolgoztak érte, különösen a családosoknak, akik a válság során a legnagyobb terhet viselték.

Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott, és adóként befizetett az átlagjövedelem mértékéig – hangsúlyozta a miniszterelnök. Ez egy igazságos és újszerű gondolat, amelyet konzultációra bocsátanak, mert jó, ha sikerül elnyerni hozzá az emberek egyértelmű támogatását – mondta.

Megjegyezte: a nyugdíjprémium arról szól, hogy ha a gazdaság nő, a nyugdíjasok ne maradjanak ki ennek kedvező hatásából, és ha az újraindítás sikeres lesz, akkor a nyugdíjprémium is magasabb lesz.

A járványok és a népvándorlások korát éljük

Orbán Viktor elmondta: nagy változások lesznek a járvány után, nem ugyanúgy áll helyre a gazdaság. Hangsúlyozta: a járványok és népvándorlások korát éljük, az ebből fakadó kihívásra kell felkészülni, ezért járványügyi, migrációs és gazdasági kérdések lesznek a konzultációban.

Úgy fogalmazott, „migránshadak dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján”, a szárazföldi és a tengeri útvonalat lezáró ajtókon. Tavaly ilyenkor az illegális határátlépési kísérletek száma 10 ezer volt, idén eddig azonban 38 ezer, tehát a migrációs nyomás nő – mondta. Hozzátette: a járvány kérdése elmegy, és visszakerül a migráció az európai politika középpontjába.

A miniszterelnök úgy folytatta: keményíteni szeretné a magyar álláspontot. Magyarországnak világos elutasító álláspontja van, de most nemcsak az illegális migrációt kell elutasítani, hanem a járvány miatt különösen fontos, hogy két évig semmilyen migrációt ne engedjenek – mondta. Megjegyezte: ez is szerepel a nemzeti konzultációban.

Közölte: a magyar kormány szerint a migráció eleve rossz dolog, mert mindig arról szól, hogy az ember megszületik valahova és ott nem tud boldogulni, ezért elmegy onnan. Az lenne a jó, ha mindenki ott tudna boldogulni, ahol megszületett, ezért abban kell segíteni, hogy mindenki ott élhessen emberhez méltó életet, ahol született – fejtette ki.

Úgy látja, van, amikor el kell menekülniük az embereknek, de a cél akkor is az, hogy átmeneti segítséget adjanak nekik és emberhez méltó körülményeket hozzanak létre ott, ahol születtek. Ebben gyenge Európa, nem fordít eleget az újjáépítésre – értékelt.

A járvány után egy biztonságosabb, kevésbé törékeny gazdaságot akarunk

Orbán Viktor szerint fontos a szolidaritás az emberek között, és sok történelmi eset bizonyítja, hogy a baj nem bezárkózást, elszigetelődést eredményez, hanem az emberek közötti kapcsolatrendszerek is megváltoznak. A vállalkozók között most valóban van valami, ami arról szól, hogy nem egyenként kell boldogulni, hanem segítséget is kell nyújtani – mondta. Hozzátette: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ragyogó javaslatokat dolgozott ki.

A kormányfő arra kérte az embereket, hogy vegyék fel a második oltást. Aki nem így tesz, azt törlik a védettségi listáról. Azt is kérte, hogy az érintettek éljenek a 10 nap rendkívüli szabadsággal.

Kifejtette: ha egy biztonságosabb, kevésbé törékeny gazdaságot akarunk látni, akkor a családoknak is nagyobb biztonságban kell lenniük. Mindig a legkevesebbet keresők vannak a legbizonytalanabb helyzetben, ezért a minimálbért meg kell emelni. De ez nem csak akarat kérdése, meg kell találni az összhangot a minimálbér-emelés és a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességének megőrzése között – mondta.

Közölte: meg kell állapodni a kkv-kkal, hogy ezt ki tudják-e gazdálkodni, milyen segítség kell nekik. Azon dolgoznak, hogy elérhető legyen a 200 ezer forintos határ, a garantált bérminimum pedig még ennél is magasabb lesz, és mindez felfelé nyomja a béreket – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A futball Eb-vel kapcsolatban a miniszterelnök kifejtette: ez egy összeurópai, nagyszerű játék, és óriási teljesítmény, hogy Magyarország is ott lehet. A bajnokságot fenyegette a járvány és fenyegeti az „ideológiai zűrzavar”, amely az egykori rabszolgatartó országok lelki örökségének eredménye – mondta.

Közölte: a futball a sportról szól, és az oda nem tartozó dolgokat nem lehetne a pályára engedni. Magyarország nem volt rabszolgatartó, neki ezzel nem volt problémája, és itt a térdepelés mást jelent – mondta. Hozzáfűzte: a magyarok nem azt várják, hogy egy játékos megadja magát, hanem azt, hogy menjen ki és harcoljon, és ha kell, állva haljon meg; ezért képviseli ő a nemzetet.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú