Létrehozva: 2021.12.10.

Pillangó park: 700 millióba került, de a vécé sem működik…

A játszótér mellett egy soha meg nem nyílt nyilvános WC és néhány rendészek nélküli rendészeti konténer árválkodik. Az ott élők a fényes ígéretek után nem erre számítottak.

Már a pályázat kiírásánál is több furcsaság felmerült a népszerű zuglói park megújítása kapcsán. Több hazai lap is foglalkozott azzal, hogy a közbeszerzést úgy írták meg, hogy csak egyetlen konzorcium felelt meg a kritériumoknak. Aztán a megújult park átadása sem volt zökkenőmentes. A Ripost 2019 őszén, nem sokkal utána készített fotókat arról, amint a Pillangó parkot több helyen méteres parlagfű csúfítja.

Fotó: Metropol

Szívatja a pelenkázóhely az anyukákat

A kerület fideszes önkormányzati képviselője, Borbély Ádám hívta fel a figyelmet a jelenleg is tartó visszásságokra, többek között arra fizetős nyilvános vécére, amely a két évvel ezelőtti átadása óta folyamatosan zárva van.

A Metropol megnézte a hírhedt Pillangó parki vécét. A helyiek bosszúsága rögtön érthető: az érmelyukba helyezett pénzt a rendszer befogadja, de az ajtók zárva maradnak. A pelenkázásra fenntartott helyiség pénzbedobó rekeszében látható, hogy tele van elnyelt pénzérmékkel. Úgy tűnik, sok játszótéri anyuka esett abba a csapdába, hogy megpróbált bejutni a számukra közpénzből épített illemhelyiségbe...

Fotó: Metropol

Elhagyott konténerek, fantomrendészek vigyázzák a „rendet”

Más furcsaságokat is elárult a Metropolnak Borbély Ádám. 2018 májusában Karácsony Gergely zuglói polgármestersége alatt született a döntés, hogy a park közbiztonságának javítása érdekében rendészeti irodát alakítanak ki a parkban. Talán nem meglepő, hogy a nagyívű ígérgetés után végül füstbe ment a terv.

„Önkormányzati rendészek költöztek volna be a tervek szerint, az ablakon keresztül azonban lehet látni, hogy alig van berendezés, és rendszeres működés itt sincs” – mutat a képviselő az egyik elhagyott fakonténerre.

A lassú visszafejlődést mára mindenki tapasztalja

A rendészeti jelenlétre ugyanakkor nagy szükség lenne. 2010-ben, miután a Fidesz átvette a kerületet, a Pillangó park és a Fogarasi út sarkától 50 méterre egy mobil rendőrőrsöt helyezett el. Ez jelentősen vissza is szorította a környéken a fokozódó bűnözést, azonban ezt Karácsony Gergelyék megszüntették. Amikor ezután a helyiekben folyamatosan félelmet keltő Hős utcai drogosok elkezdték birtokba venni a parkot, Zugló baloldali vezetésének mindössze egy üres konténerre futotta.

„Ráadásul most egy 10 milliárdos hitellel terhelnék a költségvetést a kerületben, miközben 2012-ben az Orbán kormány már kifizette egyszer a a kerület 8 milliárdos hitelét. Hat év balos uralom alatt lassan visszajutunk oda, ahonnan a jobboldal egyszer már kimentette a kerületet” – foglalta össze a szomorú helyzetet Borbély Ádám a Metropol Napilap pénteki számában.

Fotó: Metropol

A Bosnyák téren is van „pénznyelő automataként” működő vécé Nem egyedi eset Zuglóban a működésképtelen nyilvános vécé. A Bosnyák téren szintén zárt kapukkal gyanútlan áldozatait várja egy másik mellékhelyiség, amely a pénzt szintén elfogadja, de a sokaknak épp sürgős szolgáltatást cserébe nem nyújtja...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország