Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.04.29.
Módosítva: 2022.04.29.

Ezek a parlamenti képviselők állnak bíróság elé rövidesen

Vádlottként állnak büntetőeljárás hatálya alatt.

Két olyan ellenzéki honatya kezdi meg a jövő héten az új parlamenti ciklust, akik vádlottként büntetőeljárás hatálya alatt állnak, egy harmadiknak pedig kikérhetik a mentelmi jogát. A részleteket a Magyar Hírlap foglalta össze.

Bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt nem lehet parlamenti képviselő – rögzíti Magyarország Alaptörvénye, illetve az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény. A jövő héten munkához látó új Országgyűlésben két olyan ellenzéki képviselő is akad, akikkel szemben az ügyészség vádat emelt, büntetőeljárásuk már bírósági szakban van, tehát e tekintetben veszélyeztetettnek számítanak. Az egyik vádlott Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, a másik pedig az Országgyűlésben újoncnak számító Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke és leendő parlamenti frakcióvezetője.

A DK-s Varju Lászlóval szemben a Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett, valamint súlyos testi sértés és garázdaság miatt emelt vádat. A Fővárosi Törvényszéken 2020 decemberében kezdődött büntetőperben az MTV-székház védelmét ellátó biztonsági őrök tanúként egyöntetűen állították, hogy Varju 2018. december 17-én be akart törni a stúdióba, ahol ekkor élő adás folyt, és az ő feladatuk az volt, hogy ezt megakadályozzák. Varju az egyik támadása során beszorította egy biztonsági őr lábát, aki súlyosan megsérült, de többen is megsérültek az erőszakosan fellépő politikus behatolási kísérletei során.

A választás rendje elleni bűntettet a vád szerint Varju még 2018-ban, egyéni jelöltként követte el. Ekkor egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek pénzt ígért, ha visszalép a javára, a férfi azonban ezt elutasította.

Fekete-Győr András esetében a vád hivatalos személy elleni erőszak bűntette. A vádirat szerint a momentumos politikus 2018. december 13-án a Kossuth téren, a Parlament főlépcsőjénél „az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, mely eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta”. A vádhatóság videófelvétellel is bizonyítani tudja, hogy a lila politikusok törvénysértő módon, agresszíven léptek fel az egyenruhások ellen. Fekete-Győr és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz ellen felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérték, társtettesként, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak ellenük a vád.

A Magyar Nemzet már megszellőztette, hogy a legfőbb ügyész kérni fogja az Országgyűléstől az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését. Molnár esetében arról a büntetőeljárásról van szó, amely szerint a szocialista politikus, illetve Baja Ferenc MSZP-s exminiszter a BKV informatikai tenderén a kiszemelt győztes cég egyik vezetőjétől, Fuzik Zsolttól negyven-, illetve harminc millió forint kenőpénzt kért a megbízás elnyeréséhez szükséges közbenjárásuk díjaként.

Az ügyészséggel egy másik súlyos gazdasági bűncselekmény kapcsán vádalkut ajánló Fuzik ugyanis azt vallotta, hogy a kenőpénzre Molnár igényt tartott, és azt ő az országgyűlési képviselőház mellett lévő Olimpia parkban adta át egy Hugo Boss táskában. A politikus mindezt tagadja, és magánvádas büntetőeljárást kezdeményezett Fuzikkal szemben.

Czeglédy ismét a tárgyalóteremben

Június 28–29-én folytatódik a költségvetési és gazdasági csalással vádolt szombathelyi DK-s politikus, Czeglédy Csaba és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken – értesült lapunk. Czeglédyt, az ügy elsőrendű vádlottját az egyik leányvállalat, a Pannon Human Szerviz 2009. Kft. egykori ügyvezetőjét, a vádhatósággal egyezséget kötő hetedrendű vádlottat hallgatja meg két napon keresztül a bíróság, és szembesíti Czeglédy Csabával. A vádirat szerint Czeglédy és üzlettársai éveken keresztül trükköztek a közteher­fizetéssel, amivel 6,3 milliárd forint adót csaltak el 2011–2017 között. A döntően diákmunkaerő-közvetítésével foglalkozó Human Operator Zrt. igazgatósági elnöke, vagyis Czeglédy Csaba egy háromszintű számlázási láncot épített ki, ennek középső szintjén állt a bűncselekményt beismerő vádlott.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Human Operator Zrt. igazgatósági elnökeként bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja az általános forgalmiadó elcsalása, valamint a járulékfizetési kötelezettség kijátszása volt. A büntetőper volt másodrendű vádlottjának, a büntetését már kitöltő főkönyvelőnek a folytatólagos tanúkihallgatására is sor került már. A tanú 2011 márciusa után felügyelőbizottsági tag is volt Czeglédyék anyacégében, és több társával együtt a bűnszervezet működésével érintett leányvállalatok, iskolaszövetkezetek számlázását, könyvelését, a bankszámlákról történő kifizetéseket irányította, felügyelte, illetve azokban közreműködött. A tanú a januári tárgyaláson azt mondta:

Tisztában voltam vele, hogy nem leszek képes végighazudni a tárgyalási eljárást, így a legegyszerűbb, ha az ember szembenéz a tényekkel, és felvállalja az igazságot.

A főkönyvelő arról is beszélt: számára nyilvánvalóvá vált, hogy olyan áfa-visszaigénylés megy végig a bevallási rendszeren, amelyet soha senki nem fizetett be az adóhivatalnak. Beszélt arról is, hogy évente cserélgették az iskolaszövetkezeteket, amelyek nem fizették be a járulékokat, és ha sok tartozás halmozódott fel, akkor felszámolták azokat. A főkönyvelőt egy további tárgyalási napon, e hét csütörtökén folytatólagosan kívánja meghallgatni a bíróság. A jövő héten, szintén kedden és csütörtökön a Czeglédyék által létrehozott egyik leány­vállalat egykori tulajdonosát és ügyvezetőjét hallgatja meg a bíróság. Formálisan a számlázási láncban középen elhelyezkedő leányvállalatok kötöttek szerződést a diákszövetkezetekkel, valójában azonban a teljes bűnszervezetet Czeglédyék anyacége képviselte a vádirat szerint.


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja