Létrehozva: 2022.05.02.

Idén is 5,9 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság

Ez mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb a korábbi előrejelzéshez képest

Az orosz-ukrán háború bizonytalanságot okoz, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy behozhatók a hátrányok, így a gazdaság idén 5,9 százalékkal növekedhet, ami mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb a korábbi előrejelzéshez képest - mondta Suppan Gergely, a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzési vezetője.

Kiemelte: a GDP-adatok alakulásában a háztartási fogyasztásnak kiemelkedő szerepe lesz, az egyik fő motor a 14,9 százalékos bruttó átlagbér-növekedés lesz.

Ha elzárják az olajcsapokat, az nagy törést okozna a gazdaságnak, de ezt leszámítva nem láthatók a növekedést jelentősen lerontó hatások - így fogalmazott.

A holding előrejelzése szerint idén 7 százalékig emelkedhet az alapkamat, és jövő év közepétől indulhat el a kamatcsökkentés.

Az infláció a következő hónapokban tovább nőhet, az év egészében 8,2 százalékon alakulhat; az inflációs nyomás az év második felétől enyhülhet, jövőre pedig a fogyasztói árak 4,2 százalékkal nőhetnek.

Suppan Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy az energiaárakban óriási kilengéseket okoz a háború, az árak nagyon magas szinteken mozognak, és nem lehet előre tudni, hogy mi lesz. Az üzemanyagár-plafon egyelőre fenntartható szerinte, de előbb-utóbb - jegyezte meg - ki kell vezetni.

Az elemző elmondta, hogy az államháztartási adatokat számos tétel rontja idén, a háztartási energiaárak miatt 1000 milliárd forint körüli, a kamatok növekedése miatt 200-300 milliárdos plusz kiadással kell számolni, továbbá a jegybank tőkepuffere is eltűnt.

Jelezte ugyanakkor azt is: bevételi többletek tompíthatnak ezen a helyzeten, az első negyedévben az áfabevételek például 25 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, a költségvetés bevételeinek 27 százaléka teljesült idén eddig, ami kedvezőnek mondható. Kiigazításokra, átstrukturálásra ugyanakkor szükség lesz, amelyek a kormányzati hírek alapján nem a háztartásokat, hanem a beruházásokat érinthetik - fűzte hozzá.

Az államadósság rátája idén és jövőre is csökkenhet, amennyiben folytatódik a fegyelmezett költségvetési pálya - húzta alá.

A szakember felidézte, hogy a gazdaság teljesítménye mára 3,4 százalékkal meghaladja a járvány előtti szintet. A gyors kilábalásban az infokommunikációs ágazat jelentős szerepet játszott; a szektor szárnyalása várhatóan folytatódik - hangsúlyozta.

A beruházási ráta továbbra is magas marad, az eddigi 28-29 százalékhoz képest azonban kismértékű csökkenés következhet be, 27,5 százalékos adat várható 2022-ben - jelezte előre.

Az építőipar teljesítménye idén hozzáad a növekedéshez, a szektort nem csak a lakásépítések, hanem a jelentős működőtőke-beáramlás, a gyárépítések, az irodaberuházások is húzzák - jegyezte meg.

Az elemző szerint a kiskereskedelem jelentős löketet adhat a növekedésnek a következő hónapokban, a lakosságnál még jelentős mértékű el nem költött jövedelem halmozódott fel, továbbá a külföldi vásárlók is visszatérnek fokozatosan.

A koronavírus-járványt követő gazdasági újraindítás intézkedéssorozata hosszú távon és alapjaiban határozza meg a gazdasági élet szereplőinek pénzügyi teljesítőképességét, helyzetét, ezáltal a magyar gazdaság jövőbeni válságállóságát – hangsúlyozták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői közzétett elemzésükben.

A költségvetési politika prioritása 2020-ban a járvány, illetve az emiatt keletkezett negatív gazdasági hatások elleni védekezés volt. A kormányzat a járvány okozta válságra az emberek élete és egészsége védelmében hozott intézkedésekkel, a költségvetés jelentős átalakításával és a Gazdaságvédelmi akcióterv meghirdetésével reagált, amelynek a megvalósításához rendelt források elérték a GDP tizenhét százalékát – idézte fel az elemzés.

Egy évvel később a kormány már a gazdaság gyors újraindításásának támogatására koncentrálta a költségvetési forrásokat, amelyek elsősorban a beruházási aktivitás fokozását, a foglalkoztatás további bővítését célozták. Rámutattak, hogy 2021-ben már ismét csökkent az államadósság mutatója, és a kormányzat az év végén visszafogta saját beruházásait, finanszírozási teret adva a piaci szereplők beruházásainak. Ezek az intézkedések mérsékelték a vásárlóerő csökkenését is.

A gazdaság védelmét és újraindítását szolgáló intézkedések eredményességét legjobban a foglalkoztatás alakulása tükrözi az elemzés szerint. Kiemelték: a foglalkoztatottak száma 2020-ban ugyan csökkent, de 2021-ben már meghaladta a válság előtti szintet. Fontos, hogy a munkaerőpiac helyreállása a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek arányának növekedésével valósult meg. A pandémia hatására egyes ágazatokban – mezőgazdaság, feldolgozóipar, közigazgatás, védelem, egészségügy – bekövetkezett foglalkoztatás csökkenése felgyorsította a digitális átállást, és pozitív hatással volt a termelékenység alakulására – állapították meg az ÁSZ szakértői. A magyar gazdaság termelékenységének az EU átlagához viszonyított értéke a válság kezdő évében is javult, vagyis az elmaradás mértéke az uniós átlaghoz képest csökkent. A kutatás-fejlesztésekre fordított GDP-arányos kiadások szintje is emelkedett – tették hozzá.

Mindezek az intézkedések hozzájárultak a tavalyi dinamikus gazdasági növekedéshez, amelynek révén 2021-ben a magyar GDP reálértékben már meghaladta a válság előtti szintet. A szakértők rámutattak: a gazdaság újraindításával pozitívvá váló kilátások hatására ismételten nőtt a lakossági állampapír-állomány.

A válság sikeres kezelésének kulcseleme volt, hogy a kormányzati intézkedések figyelembe vették a piaci szereplők várható magatartását, és a költségvetési és a monetáris politika megfelelő eszköztárral tudta biztosítani a gazdaság ellenálló képességét, ösztönözni újraindulását.

Sikeres a magyar modell, és sikeresek az elmúlt évek válságellenes intézkedéscsomagjai is. Az elmúlt években sem történtek a kormány részéről megszorítások, noha a balliberális erők előző évtizedekben vitt politikájából ezek a kedvezőtlen módszerek jól ismerhetők, gondoljunk az 1995-ös Bokros-csomagra vagy a 2006. őszi, Gyurcsány Ferenc kormányzásához köthető konvergenciapálya-kiigazítás keretében végrehajtott adóemelésekre, a szociális támogatások kurtítására.

Mint kiderült: a Covid–19 és az orosz–ukrán háború gazdasági hatásai érzékenyen érintenek bennünket is, és azt a szárnyalást, amely 2010 és 2019 között tapasztalható volt, némileg visszafogták a külföldről begyűrűző események, amelyek aztán tényleg nem tőlünk függnek. Kétségtelen, hogy az újabb kétharmados társadalmi felhatalmazás a kormány jövőbeni intézkedéseit erősítheti, bátorságot adhat a kabinetnek, hogy a társadalom döntő többsége támogatja.

A legfontosabb most a pénzügyi stabilitás helyreállítása, a költségvetési hiány visszafogása és az inflációellenes küzdelem. 

A gazdaság konszolidálásával párhuzamosan indokolt lesz majd a családtámogatási intézkedések újragondolása, főleg a csok intézményének kiterjesztése abban a formában, hogy a lakáspiacon az állam mint építtető is megjelenjen. Szükséges lesz előbb-utóbb a lakóházingatlanok piacára államiforrás-indíttatású eszközökkel is belépni. Cél, hogy a gyerekesek ne éljenek rosszabbul, mint a gyerektelenek, és a kormány elejét vegye a további lakásár- és építőanyag-drágulásoknak.

A továbbépített szociális-gyermeknevelési támogatások forrásául továbbra is a gazdasági növekedésre, de már a termelékenységnövekedés hatására előálló többlet-GDP-re célszerű építeni. Célszerű a kis- és középvállalati szektorban a hatékonyságot és a méretgazdaságos vállalatok létrejöttét erősebben szorgalmazni. Szerinte indokolt a magyar gazdaságpolitika fókuszában tartani azt, hogy a növekedési ütemünk meghaladja az uniós átlagot. S vannak is már kedvező jelek, hiszen az egy főre jutó GDP tekintetében lehagyta Magyarország Portugáliát.

Nyilván szükség lesz a 2022-es, 2023-as költségvetés újragondolására, bizonyos források átcsoportosítására a pedagógusbérek és az egészségügyi dolgozók juttatásainak további fejlesztésére. A Covid–19 és a háború miatt olyan jelentős kihívásoknak való megfelelés nehezedik ránk, hogy a nem ránk szavazó társadalmi rétegek támogatására is szükség lesz, hiszen a sikeres gazdaság vitelének biztosítéka az újabb kétharmados társadalmi felhatalmazáson túl a társadalom további rétegeinek a megnyerése. 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Hajdú Péter visszavágott Molnár Áronnak: Egy dolgot akart, még több pénzt!

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért